Itthon hvg.hu 2015. december. 15. 16:27

Pár napja volt csak jogsija a bicskei halálos baleset sofőrjének

Egy bicskei blog szerint pár napja volt csak jogosítványa annak a fiatalembernek, aki a Bicskén hétfőn éjjel balesetet szenvedett gépkocsit vezette. A balesetben négyen haltak meg.

Bicskei állami gondozott fiatal volt, alig pár napos jogosítvánnyal az a Martin nevű fiú, aki a hétfőn éjjel karambolozó és kiégő autót vezette - írja a Bicskei Szó blog. A fiatalember és a vele utazó három másik fiatal életét vesztette, az a sofőr azonban, akivel ütköztek, csodával határos módon életben maradt, bár sérülései súlyosak.

Az autót vezető fiú a blog szerint dédanyja nevelte fel, majd amikor az meghalt, akkor került állami gondozásba, és kőművesnek tanult. Párjával házasságot terveztek, a barátnője anyjától kapta kölcsön az autót is a blog szerint. Martin útitársai közül egy Zoltán nevű fiatalember szintén a gyermekotthonban nevelkedett, és velük együtt hunyt el két másik bicskei kötődésű fiatal is.

MTI - Lakatos Péter

Hétfőn este az 1-es főút Fejér megyei szakaszán a 32-es kilométerszelvényben, az autópálya bicskei lehajtójától pár száz méterre történt az ütközés, amelynek következtében két jármű kigyulladt.
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.