Itthon hvg.hu 2015. december. 11. 14:26

A kormány nem ad pénzt a falusi polgármesterek fizetésemelésére

A kormány a 2015-ös évre jelentősen csökkentette az önkormányzatok állami támogatását, ezt megelőzően a kis települések polgármestereinek fizetése is csökkent. A településeknek helyi adók kivetésével kellett eddig behozniuk a kieső forrásokat, a fizetésemelést is csak akkor hagyja jóvá a kormány, ha a települések maguk gazálkodják ki.

A tavalyi önkormányzati választások után jelentősen csökkent a kis települések vezetőinek jövedelme, de a kormány annak ellenére sem hajlandó ezen változtatni, hogy ez a kormánypártokban is elégedetlenséget váltott ki. Kedden szavaz az országgyűlés arról a Fidesz-képviselők által benyújtott törvényjavaslatról, amely csupán azt tenné lehetővé, hogy a képviselő-testületek a saját bevételeik terhére emeljék a polgármesterek tiszteletdíját – a saját bevételeket például helyi adókból tudják biztosítani, általános erre a 2015-ös évre elfogadott költségvetés alapján kényszerültek az önkormányzatok.

A javaslatot nem csak ellenzékiek kifogásolták, hanem a fideszes Vitányi István is, aki szerint: „A leghátrányosabb térségekben az önkormányzatok nem, vagy igen csekély mértékben rendelkeznek saját bevétellel, így a képviselő-testület a polgármester illetményének növelését kigazdálkodni nem tudja”. Javaslatát azonban, hogy az emelést a költségvetés fedezze, saját párttársai utasították el az igazságügyi bizottságban.

Valóságos pluszjövedelemre csak az ad lehetőséget, hogy az 1500-nál kevesebb lakosú falvak polgármestereinél nem számít majd összeférhetetlennek, ha „közfoglalkoztatással kapcsolatos szervezési feladatok” ellátásért kapnak pénzt. Ezen kívül az 1500 főnél nagyobb települések társadalmi megbízatású – azaz nem főállású – polgármestereinek költségtérítését emelnék fel 15%-ról 40%-ra. A törvény elfogadásához kétharmados többség szükséges, ezért sorsa bizonytalan.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.