Itthon MTI 2015. december. 03. 12:20

A parlamentben is tárgyalják a HM fegyvereladási ügyét

A parlament nemzetbiztonsági és honvédelmi bizottságaiban is sor kerül a Magyar Honvédség fegyvereladási ügyére.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági és honvédelmi bizottságaiban is tájékoztatást várnak a Magyar Honvédség nagytételű fegyvereladási ügyében – közölte Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke csütörtökön az MTI-vel.

Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért (PM) szóvivője kedden a honvédelmi tárca szerződéseire hivatkozva azt mondta, hogy egy vadászbolt 2013-ban és 2014-ben összesen 7,5 millió forintért 1357 repülőgépről indítható éles rakétát, 83 darab repülőgépre szerelhető gépágyút, 52 légvédelmi rakétát vásárolt fel. Egy másik szerződés szerint a cég 501 helikopterről indítható páncéltörő, 57 légvédelmi, 214 levegő-levegő és 1203 darab egyéb rakétát vett, miközben megvásárolt öt darab mozgócél-felderítő lokátort is – tette hozzá.

A politikus azt mondta, ezek lejárt szavatosságú, de felújítás után működő, éles harci eszközök, amelyek bevethetőek, "mondjuk közép-afrikai diktátoroknak vagy közel keleti terrorszervezeteknek tökéletesen megfelelnek". Tordai Bence egyúttal bejelentette: pártjuk hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz, illetve kérdéseket intéz Simicskó István honvédelmi, Varga Mihály nemzetgazdasági és Pintér Sándor belügyminiszterhez.

Molnár Zsolt MSZP-s képviselő az MTI-nek elmondta, hogy képviselőtársa Harangozó Tamás, a honvédelmi bizottság alelnöke elsősorban az értékesítés részleteiről vár válaszokat a testület következő ülésén a Honvédelmi Minisztériumtól (HM).

Molnár Zsolt és Harangozó Tamás
MTI / Kovács Tamás

A nemzetbiztonsági bizottság jövő szerdán zárt ülés keretében mások mellett a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattól a HM fegyvereladásának nemzetbiztonsági vonatkozásaira várnak válaszokat – tette hozzá Molnár Zsolt. Hangsúlyozta: veszélyes fegyverekről van szó. Fontos kérdés, hogy azokat kinek adták el, hová kerülhettek. Ha Magyarországon maradtak is, kérdés, hogy azokat megfelelően őrzik-e – fejtette ki.

Magyarország nemzetbiztonsági szempontjából az is kiemelten fontos, hogy a Magyar Honvédség fegyverei kerülhettek-e esetleg külföldi országokba, akár bűnszervezethez, terrorszervezethez – emelte ki a bizottság elnöke.

Molnár Zsolt kitért arra, hogy az egyéb napirendi pontok mellett a székelyföldi terrorváddal kapcsolatban is tájékoztatást kérnek a magyar titkosszolgálatoktól. A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) kedden azt jelentette be, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egyik helyi vezetője házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.