Itthon hvg.hu 2015. november. 27. 13:30

Magyar kamionos vs. migránsok - ki a vétkes és ki az áldozat?

Nagy vihart kavart a magyar kamionos videója, amit Calais-nál készített és amin egyfajta háború bontakozik ki a menekültek és a sofőrök között. A Magyar Helsinki Bizottság szerint akár gyűlölet-bűncselekmény is lehet a magyar sofőr tette, ha azért akart elütni valakit, mert menekült. A fuvarozók szerint egy konkrét támadás elhárításához szükséges és arányos mértékben a gépkocsivezető akár erőszakot is alkalmazhat.

Végigsöpört az interneten az a 15 perces videó, amit egy magyar kamionsofőr rögzített Calais-nál és az látható rajta, ahogyan menekültek tömege futkos az úttesten, dobálják a járművet, a kamionos pedig egyszer csak ráhúzza a kormányt az emberekre, akik menekülnek előle.

A vezess.hu a videóval kapcsolatban megszólaltatta Árvay Tivadart, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének szóvivőjét, aki azt mondta, régóta vannak információik arról, hogy kritikus körülmények jellemzik Calais környékét, az Angliába igyekvő menekültek felmásznak a szerelvényekre, feltörik a járművek ajtaját, letépik a záró plombát, behajtják a tükröket, vagy éppen palackokkal, kövekkel dobálják a kamionokat, hogy lassításra, megállásra kényszerítsék őket.

Árvay szerint számos alkalommal fizikailag is bántalmaztak magyar gépkocsivezetőt, miközben próbálta megvédeni a járművét. Azt mondta, "egy konkrét támadás elhárításához szükséges és arányos mértékben a gépkocsivezető akár erőszakot is alkalmazhat – ez a jogos védelem". A hangsúly az arányosságon van – és persze az adott ország jogszabályait is be kell tartani –, tehát ha egy támadás az emberéletet vagy a testi épséget veszélyezteti, akkor arányos lehet egy erőszakos, akár komoly sérülést okozó elhárító válasz is.

A lapnak nyilatkozott Iván Júlia, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa is, aki azt mondta: a videón szereplő sofőr magatartása lehet gyűlölet-bűncselekmény, a közösség tagja elleni erőszak kísérletét is felvethetik, ha azért akar valakit elütni, mert ő menekült vagy migráns, akit az elkövető gyűlöl.

Iván Júlia szerint a közösség tagja elleni erőszaknál nem számít, hogy az áldozat provokál-e, maximum a bizonyításnál okoz majd nehézséget, hogy a bűncselekményt vegyes motívummal követték el (vagyonvédelem és gyűlölet egyszerre). A magyar eljárási szabályok szerint hivatalból kellene ilyenkor eljárást indítani – tette hozzá, viszont a francia rendőrség Calais-nál is túlterhelt, "nem ezzel foglalkoznak".

A hvg.hu-nak még májusban meséltek magyar kamionosok, erről itt olvashat.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.