Itthon hvg.hu 2015. november. 25. 09:00

Terrorveszély: árgus szemmel figyelik itthon a rabokat, nehogy szervezkedjenek

A Nemzeti Védelmi Szolgálat emberei megerősített készültséggel figyelik a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben a rabok viselkedését a terrorveszély miatt – tudta meg a Magyar Idők. A lap szerint így akarják megakadályozni, hogy ne fordulhasson elő olyan eset, mint nemrég Spanyolországban, ahol egy büntetését töltő rab próbált tagokat toborozni az Iszlám Államnak.

A magyarországi börtönökben eleve elkülönítik az összes bűntársi csoportot, és mindenhol a rendőrség emberei dolgoznak azon, hogy az előzetes letartóztatásban vagy őrizetben lévő foglyok ne tudjanak összebeszélni, illetve előkészíteni egy újabb bűncselekményt, akár valamilyen terrorakciót.

A rabokat a megfelelő technikai eszközökkel is figyelik és ellenőrzik. A belső ellenőrzés külön figyelmet fordít arra, hogy egymás között se szervezkedhessenek a rabok – fogalmazott a lap informátora. Az úgynevezett reintegrációs tisztek ugyancsak figyelnek minden ezzel kapcsolatos jelenségre, illetve jelzésre – tette hozzá.

Ha terhelő információt kapnak valakiről, azt azonnal elkülönítik, és még jobban odafigyelnek rá. Külön figyelnek a büntetés-végrehajtás intézményekben az utóbbi hetek eseményei miatt az iszlám vallásúakra – írja a Magyar Idők.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.