Itthon hvg.hu 2015. november. 25. 05:41

Magyar Idők: egyre több segítőt találhatnak Magyarországon az iszlamisták

A magyar titkosszolgálatok már évekkel ezelőtt jelezték, hogy Magyarországon az utóbbi időben rohamosan nőtt a magukat az iszlám hívőinek vallók száma, és ez nemzetbiztonsági kockázatot jelent – ez olvasható a Magyar Idők szerdai számában.

A lap információi szerint az itthoni titkosszolgálatok az Europol bevándorlással kapcsolatos jelentésével összefüggő elemzésükben arról tájékozatták a kormányt, hogy a 2011-es népszámlálás adatai szerint kétszer annyian vallották magukat az iszlám hívének, mint tíz évvel korábban, "amely az elhárítás és a hírszerzés számára is fokozott figyelmet követel".

Az elemzésben megemlítik, hogy a dzsihadisták ügynökeinek Magyarország legfeljebb tranzitországnak, illetve pihenőhelynek számít, amíg el nem jutnak Nyugat-Európába, de az iszlám terjedésével egyre több segítőre találhatnak itthon.

Az elemzés adatait erősítik meg a legutóbbi magyarországi népszámlálási adatok is: a KSH információi szerint négy évvel ezelőtt, 2011-ben összesen 5579 ember sorolta magát az iszlám valláshoz. Tíz évvel korábban ez a szám csak 3201 volt.

A cikkben kitérnek arra, hogy a tagok számát növelő egyházak közül szintén magasan az iszlámot követő hívek aránya nő leginkább.

A börtönökben is jobban figyelnek

A Nemzeti Védelmi Szolgálat emberei megerősített készültséggel figyelik a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben a rabok viselkedését a terrorveszély miatt – írja szintén a Magyar Idők.

A lap forrásai szerint erre azért van szükség, hogy ne fordulhasson elő olyan eset a magyarországi börtönökben, mint nemrég Spanyolországban, ahol büntetését töltő rab próbált tagokat toborozni az Iszlám Államnak.

A lapot tájékoztató informátor szerint ha terhelő információt kapnak valakiről, vagy a fogvatartottak egy csoportjáról, annak azonnali elkülönítés és a fokozottabb személyi ellenőrzés lesz a következménye. Külön figyelmet fordít a büntetés-végrehajtás intézményeiben működő elhárítás az utóbbi napok, hónapok eseményei miatt az iszlám vallásúakra.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.