Mindennapos eset, hogy mozgássérült, de szellemileg ép embereket értelmi fogyatékossá nyilvánítanak, intézetbe küldenek, és gondnokság alá helyeznek. Ezzel szinte minden szabadságot elvesznek tőlük, pedig csak pár órányi segítség kellene nekik az öltözködésben és a mosakodásban. Így járt a zalaegerszegi Gábor is, aki most azért küzd a bíróságon, hogy mindez megváltozzon. Abcúg a hvg.hu-n.
A falon az Assasin’s Creed IV. plakátja lógott, a polcon pedig ott sorakozott a többi játék a Mortal Combattól a Batmanig. “Nincs is köztük kedvencem, annyi van” – mondta Gábor az impozáns gyűjteményről, miközben a számítógépén mutatta, mi mindennel szokott még játszani. Hiába volt ott két ágy és egy szekrény is, az íróasztalé volt a főszerep az apró szobában. “Itt tölti az ideje nagy részét, így tudja elterelni a figyelmét a problémáiról” – magyarázta pártfogója, aki segített szót érteni a nehezen beszélő, mozgássérült fiúval. “Kifelé csak úgy tud kommunikálni, hogy a combján körvonalazza a betűket az ujjával”.
Gábor oxigénhiányos állapotban született 29 évvel ezelőtt egy szegénységben élő szigetvári család negyedik gyermekeként. Az ikertestvérének nagyobb szerencséje volt: ő egészségesen jött a világra, míg Gábor tolószékbe kényszerült, és a beszédközpontja is sérült. A végül hétgyerekesre duzzadó család nem tudott megfelelően gondoskodni a fiúról, ezért még kiskorában állami gondozásba vették, hogy aztán intézetről intézetre járjon. Gábor problémájának nincs hatása a mentális állapotára, a legtöbben mégis értelmi fogyatékosként kezelik, tizennyolc éves korában pedig gondnokság alá helyezték, ami minden szabadságától megfosztotta. Ezért áll most perben a gyámhivatallal.
Számítógépet szeretnél? Nem úgy van az
A fiú megjárta a Pető Intézetet, majd tizennégy évesen a pózvai intézetbe került, ahol több száz idős embert, fogyatékos személyt és pszichiátriai beteget látnak el, így nehezen kaphatott az övékétől eltérő ellátást. Huszonhét éves koráig lakott itt, két éve hagyta csak el az intézetet. “Nem kezeltek ép értelműként. Ráadásul az egy sokkal régebbi épület, mint a zalaegerszegi” – mondta a fiú az azóta részben felújított, de így is elszeparált intézményről, ahol alig szerveztek programokat, és szinte semmi esélye nem volt kimozdulni. Gábor pártfogója szerint a zalaegerszegiek többségének fogalma sincs róla, hogy a város szélén egy ekkora intézet működik, pedig vele szemben van a kórház, ahol elég sokan megfordulnak.
A Marczibányi téri mozgássérült rehabilitációs központ az egyetlen intézet Magyarországon, ahol csak szellemileg ép mozgássérülteket látnak el, a legtöbb helyen nincs pénz a két funkció elválasztására. Így Gábor nagyrészt értelmi sérült emberek közt nőtt fel, és köztük él most is a zalaegerszegi Mandulavirág Fogyatékkal Élők Református Gondozóházában. Itt kapott ugyan engedményeket, de a házirend nagy része rá is érvényes, ha úgy adódik, szobatársat is fogadnia kell maga mellé, ahogy arra volt is már példa.
“Teljesen meg van kötve a kezem” – mondta Gábor, aki a központilag kirendelt gondnok engedélye nélkül nem köthet biztosítást, nem intézkedhet a saját elhelyezése ügyében, beleegyező aláírás nélkül nem mehet komolyabb orvosi vizsgálatra, de még a számítógépét is csak hetekig tartó engedélyeztetés után vehette meg. Pedig a gondnokságot nem a mozgássérülteknek találták ki, hanem azoknak, akiknek valamilyen pszichés probléma, szenvedélybetegség vagy szellemi fogyatékosság miatt csökkent a belátási képességük.
Márpedig az ő esetében egyikről sincs szó, mégis kizáró gondnokság alatt áll, ami azt jelenti, hogy semmilyen ügyben nem hozhat önálló döntést. Gábor tizennyolc évesen került gondnokság alá, ami Verdes Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) fogyatékosügyi koordinátora szerint rutineljárásnak számít. “Ilyen esetekben az intézetek és gyógypedagógiai iskolák kérik a gyámhivatalokat az eljárás megindítására, a bíróság pedig könnyedén jóváhagyja ezeket a kérelmeket” – mondta.
A gondnok hatásköre a pénz kezelésére is kiterjed. Gábor a rokkantsági ellátásból és az emelt családi pótlékból csak havi nyolcezer forintnyi zsebpénzt lát, ami így is háromezerrel több, mint ami évekig járt neki. Ebből vehet magának tusfürdőt, sampont, ruhákat és ennivalót, ha mást is szeretne, mint amit az intézeti menzán kap. A maradék pénz egy részét a gondnok teszi félre neki, 33 ezer forintot pedig az intézet von le az ellátásért.
Gábor szeretné, ha ehelyett önrendelkezővé válhatna, és egy támogató segítsége mellett egyszer akár intézeten kívül is élhetne, igaz, egyelőre csak a döntési szabadságát szeretné visszakapni. “Napi négy órányi segítség elég lenne” – mondta a fiú, akinek a felkelésben, öltözködésben, mosakodásban valóban segítségre van szüksége, de minden mást önállóan is képes végezni.
Unom, hogy mindenben más dönt helyettem. Felnőtt ember vagyok, én akarom eldönteni, mit csinálok.
A fiú két hete kapott új gondnokot, akit még egyszer sem látott személyesen, de az előzővel is inkább hivatalos volt a kapcsolata. Gábor szerint ez érthető, hiszen egy gondnoknak legalább 30-40 ember ügyeit kell intéznie, és személyesen semmi problémája nincs a gondnokával. “Az előzővel is mindent meg lehetett beszélni” – mondta Gábor, aztán nem sokkal később a számítógépbe pötyögve kezdett kommunikálni velünk. “Nekem már nincs életem” – írta. “Aki ilyen helyzetbe kerül, már csak arról álmodhat, hogy egyszer kikerüljön belőle”.
Ezért tavaly ősszel a TASZ segítségét kérte, és képviseletükkel pert indított, hogy visszaszerezze cselekvőképességét. Most arra várnak, hogy megtartsák végre az első tárgyalást. Ha sikerrel járnának, Gábor gondnok helyett egy általa választott támogatót kaphatna maga mellé, aki bizalmasként segíthetné az ügyei intézésében, de nem járhatna el helyette, vagyis Gábor végre jogi értelemben is felnőtté válhatna.
Igazolásért ment, gondnokság lett a vége
“Csak most legalább négy-öt hasonló ügyet tudnék említeni” – mondta Verdes Tamás, aki szerint Magyarországon mindennapos eset, hogy értelmileg ép, mozgássérült embereket helyeznek gondnokság alá. “Tavaly megkeresett minket egy izomsorvadásban szenvedő huszonéves nő, Eszter, aki egészen addig a szüleivel élt egy kistelepülésen” – idézte az egyik hasonló esetet.
“Főleg az édesanyja gondozta, de neki sikerült munkát találnia, ezért Eszter úgy döntött, házi segítségnyújtást kér az önkormányzattól. Ez napi néhány órás gondozást jelent, és orvosi igazolás is kell hozzá. Eszter ezért a háziorvosához fordult, aki azonban igazolás helyett úgy döntött, inkább cselekvőképtelenné nyilváníttatja, gondnokság alá helyezteti, és intézetbe küldi” – folytatta Verdes, aki szerint ez nem rosszindulatból fakad, sőt hétköznapi jelenség. “A háziorvosok sokszor nem látják át a fogyatékosok helyzetét, nincsenek is hasonló betegeik, ezért megijednek, amikor találkoznak egy izomsorvadásos, halálos beteg emberrel. Néha jóindulatból mondják, hogy intézetben, gondnokság alatt a helyük” – mondta.
De hiába a jóindulat, ha az eljárás során olyasmit írnak le, ami nem felel meg a valóságnak. “Az orvos ilyenkor javaslatot tesz a gyámhivatalnak a gondnokság alá helyezésről, amit végül a bíróság ítéletté alakíthat. Közben rendszeresen azt látjuk, hogy az orvosok és a bírók összevissza használják a fogalmakat, a különböző betegségneveket és tüneteket. Olyan embereket nyilvánítanak értelmi fogyatékosnak, mint Eszter, aki maga olvasta el a jogszabályokat, és kért ügyvédi segítséget, vagyis nyilván nem korlátozott a belátási képessége. Az ő esetében mégis ezt írták le”.
Eszter ezután a TASZ-on keresztül kérte a gyámhivatalt, hogy állítsák le az eljárást, ez azonban nem hatott, de a lány még az első tárgyalás előtt hirtelen elhunyt. Csak hónapokkal később derült ki a TASZ számára, hogy a háziorvos nemcsak saját belátásából, hanem az anya javaslatára akarta a lányt gondnokság alá helyezni. “Gyakori, hogy a szülők és a sérült gyerekek érdekei ütköznek. Az anya érthetően belefáradt a tizenéve tartó ápolásba, szerette volna biztonságban tudni a lányát, és élhetővé tenni a saját életét is. Az önkormányzat házi ápolása nem oldotta volna meg ezt a problémát” – mondta Verdes.
A TASZ munkatársa szerint hasonló dolgok naponta történnek Magyarországon. “Van olyan ügyfelünk, akit azért akarnak gondnokság alá helyezni, mert az idősek otthonában a viselkedése zavar pár embert, és nem hagyja magát leszedálni. Hiába van pszichológusi szakvélemény arról, hogy rendben van a mentális állapota, a bíróság figyelmen kívül hagyja. De van olyan ügyfelünk is, akit csak azért helyeztek gondnokság alá, mert amikor meghalt az édesapja, akkor a közjegyző addig nem volt hajlandó lefolytatni az eljárást, amíg nem helyezik gondnokság alá az örököst.”.
Harminc év múlva talán jobb lesz
Az Abcúg korábban is foglalkozott már a gondnoki rendszer problémáival. Bár Gábor esetében nem volt probléma a gondnok személyével, ez nincs mindig így, és Verdes szerint nem is szabad bízni ebben. “Nincsenek szuper-gondnokok, ugyanis ez egy paternalista, csak rosszul játszható szerep” – mondta egy korábbi interjújában. A gondnokság alatt állók közül sokan olyanok, mint Gábor, vagyis önállóan, némi támogatással elboldogulnának, de a valóban értelmi fogyatékosok sem járnak sokkal jobban a gondnokokkal.
Verdes szerint a gondnokság alá helyezés sokszor csak az intézeti elzárás eszköze. “A két problémát egyszerre kell kezelni. Jó minőségű közösségi lakhatásra, gondnokság helyett pedig támogatott döntéshozatalra van szükség, ami nem csökkenti a cselekvőképesség gyakorlását. Magyarországon mindkettőnek megvannak a kezdeményei, ezek elterjedésére és dominánssá válására lenne nagy szükség” – mondta. Ettől azonban egyelőre messze vagyunk: a 22 ezer férőhelyből húszezer tömegotthonokban található, az itt élők többsége pedig gondnokság alatt áll. Bár a kormány tervezi a tömegintézetek bezárását és az élhető lakások létrehozását, ennek a megvalósítására még akár harminc évet is várhatunk.
