Itthon hvg.hu 2015. november. 09. 09:20

Fideszes és MSZP-s politikus esett egymásnak Szentendrén

Magánéleti okokból eshetett egymásnak Szentendrén két helyi politikus, egyikük a Fidesz, másikuk az MSZP oldaláról. Egy riasztópisztoly is előkerült, valamint állítólag egy kés is. Az MSZP szentendrei szervezetének elnökségi tagja gyanúsított lett.

Egymásnak ugrott a Fidesz önkormányzati képviselője, Dombay Zsolt és a szocialisták városi szervezetének elnökségi tagja, Rédei Ottó vasárnap éjfélkor – írja a 24.hu. A lap arról számol be, hogy a szentendrei rendőrkapitányságra mindketten azért érkeztek, hogy a másikat feljelentsék.

Rédei elmondása szerint a Fidesz képviselője a nyílt utcán támadt rá, azt üvöltve: "megdöglesz, zsidó, kommunista geci", ráadásul nem egyedül volt, hanem két társával, az anyjával és a húgával, és kés is volt nála, ám neki sikerült elhárítania a támadást.

Rédei Ottó
Facebook / Rédei Ottó

Az eset mögött a lap szerint az állhat, hogy Rédei még augusztusban összeköltözött Dombay volt élettársával, miután Dombay többször is életveszélyesen megfenyegette őket. Vasárnap este Rédeiék Dombay lakásához autóztak, hogy ruhákat hozzanak el onnan, ekkor estek egymásnak a felek.

Rédei a lapnak bevallotta: volt nála egy „patronos játékpisztoly”, amit, mikor meglátta Dombaynál a kést, előkapott az autóból, kétszer a levegőbe is lőtt vele. A „fegyvernek látszó tárgyat” állítólag péntek este találta lakása közelében az út mellett, s azzal a céllal vette magához, hogy majd hétfőn leadja a rendőrségen.

Rédei pár órája azt írta ki a Facebookra, hogy hétfő hajnalra végzett a rendőrségen, és egyelőre ő a gyanúsított a riasztópisztoly miatt. "Az hogy csoportosan, előre kitervelten, részben rasszista/politikai okokból rámtámadtak, nem számít. Itt tartunk" – írta a politikus a közösségi oldalon.

Természetesen kerestük a rendőrséget az ügyben, válaszaikat közölni fogjuk.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.