Szakiskola tanműhelyében támadt rá társára a héten egy 18 éves diák Komáromban. Azt hitte, az illető fenyegeti őt egy hamis Facebook-profilról, ezért vett revánsot, de kiderült: tévedett. A támadó szabadlábon védekezhet.
Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítanak egy 18 éves komáromi diákot – írta honlapján a megyei rendőr-főkapitányság.
A gyanúsított, T. P. november 3-án, kedden berontott az iskola tanműhelyébe, minden előzmény nélkül belemarkolt a széken ülő iskolatárs hajába és felemelte, majd ráfogott a nyakára és egy lendülettel a falhoz lökte. Többször bele is rúgott, ütött iskolatársába.
Korábban a tanároknak is feltűnt a két iskolás közötti feszültség, egyikük osztályfőnöke akkor értesítette a rendőrséget, amikor diákja november 5-én már nem mert bemenni az iskolába a korábbi fenyegetések és bántalmazások miatt.
Nyomozás közben kiderült, hogy a bántalmazó azt hitte, "ellenfele "készítette azt a hamis Facebook-profilt, amelyről több tanulónak, köztük neki is fenyegető üzeneteket küldött. Ezért állt bosszút a sértetten. Később azonban kisült, hogy a gyanúsított rossz személyen vezette le dühét, az üzeneteket ugyanis nem ő, hanem egy másik iskolatársuk küldte neki a közösségi oldalon.
T. P. ellen eljárás indult, szabadlábon védekezik.
A hvg.hu-n nemrég jártuk körül a cyberbullying, azaz a főként tinédzsereket érintő internetes zaklatás témakörét. A zaklatásnak – amely telefonra küldött üzeneteket, gyalázkodó sértegetéseket, személyes információk, képi tartalmak nyilvánossá tételét jelentheti – egy felmérés szerint a magyar 11–17 évesek 59 százaléka volt már kitéve.