Itthon hvg.hu 2015. október. 23. 11:23

Gyurcsány: élettel kell megtölteni a rendszerváltást

Gyurcsány Ferenc koszorúzott, majd elmondta, a DK a reménytelenségben élőknek ígér új politikát.

A Demokratikus Koalíció 11 órára koszorúzást és sajtónyilatkozatot hirdetett az ünnep alkalmából az 56-osok terére, és valóban csak ennyi történt. Gyurcsány Ferencen és néhány DK-s politikuson kívül egyetlen pártszimpatizánssal sem találkozott tudósítónk.

Fülöp Máté

Gyurcsány Ferenc néhány perces nyilatkozatát '56-ra hegyezte ki annyiban, hogy szerinte a szabad és független Magyarország ugyan ebben az értelemben létrejött, de a demokraták sokáig nem értették meg, hogy a szabadságból akkor lesz valóság, ha együtt jár a felemelkedés lehetőségével. De 25 évvel a rendszerváltás után, ha békét, demokráciát akarnak, annak muszáj találkoznia azzal, hogy jobb életet is teremtenek, és nem csak elvont fogalmakról beszélnek.

Szerinte élettel kell megtölteni a rendszerváltást, és a reménytelenségben élőknek ígér új politikát a DK.

Azt nem értettük meg, hogy a történelmi nagyszerűségnek találkoznia kell a hétköznapi nagyszerűséggel.

Beszéde végén még méltatta Nagy Imrét, megemlékezett Göncz Árpádról, majd elhelyezte a koszorút az '56-os emlékműnél.

Fülöp Máté
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.