Itthon MTI 2015. október. 06. 21:51

Rogán kitalált egy új hivatalt

Rogán Antal a jövőben a konzultációra szeretne nagy hangsúlyt fektetni, és szerinte a kormány mellett szükség van egy nemzeti konzultációs központra, amely a Miniszterelnöki Kabinetiroda keretein működik majd.

A miniszterelnök politikai kabinetfőnöke kedden az M1-nek adott interjújában azt mondta, hogy az elmúlt öt évben a legfontosabb ügyekben akkor tudtak jó döntést hozni, ha előtte megkérdezték az embereket.

Saját kinevezésével kapcsolatban elmondta: az Országgyűlés most tárgyalja a Miniszterelnöki Kabinetirodáról szóló törvényt, amelyet feltehetően október 12-én fogad majd el, és ezután Orbán Viktor tehet javaslatot az irodát vezető miniszter személyére.

Arra a kérdésre, hogy milyen a viszonya Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, azt válaszolta, hogy mindig jól tudtak együtt dolgozni és erre számít a továbbiakban is. Rogán szerint "félszavakból is megértették egymást a munkatársaink is és nem csak mi". Hozzátette: biztos benne, ez most is így lesz, hiszen mindenkinek, de leginkább az országnak az az érdeke, hogy a kormány jól tudja végezni a munkáját.

A bevándorlással kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy szerinte az uniós polgárok nagy része nem azon a véleményen van, mint a brüsszeli bizottság, és ki merik mondani, hogy brüsszeli bevándorlás-politika megbukott, helyette valami újra, szigorúbb szabályokra, illetve elsősorban a határok megvédésére van szükség.

Megjegyezte: nem véletlen, hogy a miniszterelnök "szövetségeseket" keres a schengeni határ megvédésében, például ezért járt Ausztriában is.

"Én ezért örülök annak, hogy a horvát határ esetében a védelmet már nemzetközi összefogással tudjuk megszervezni, hiszen Szlovákia, Csehország és Lengyelország is felajánlott támogatást a horvát határ megvédéséhez, amit a magyar kormány örömmel fogad" – mondta Rogán Antal.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.