Éles váltást hajtott végre a menekültekről szóló kormányzati kommunikációban szerdán a belügyminiszter, amikor elárulta, hogy a horvát határon érkező menekültek nagy részét nem regisztrálták. Beszámolójából az is kiderült, hogy egy négycsillagos Novotelben szállásoltak el egy csoport TEK-est és készenléti rendőrt, aki a határon teljesít szolgálatot.
Változás állt be szerdán a kormány menekültekkel kapcsolatos kommunikációjában. Pintér Sándor belügyminiszter a honvédelmi és rendészeti bizottság előtt bejelentette: több mint 84 ezer menekült jutott át Magyarországon regisztráció nélkül – tudósított a csütörtöki Magyar Nemzet.
Korábban a magyar kormány ragaszkodott ahhoz, hogy az átutazó menekülteket a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően kezeli az állam, regisztrálják is őket. Kovács Zoltán kormányszóvivő és Bakondi György miniszterelnöki tanácsadó is beszélt arról az elmúlt hetekben, hogy a Horvátország felől érkező menekülteket regisztrálni viszik.
Pintér beszámolója szerint a szerb határon keresztül érkező menekültek esetében százszázalékos volt a regisztráció, a horvát határral viszont nem ez a helyzet. Mivel ugyanis a migránsok egy EU-tagállamon keresztül érkezett, a magyar hatóságok feltételezik, hogy már regisztrálták őket – magyarázta a miniszter. (Igaz, ezzel a logikával a Szerbia felől érkezőket sem kellett volna regisztrálni, hiszen Görögország érintésével jöttek.)
Pintér értékelése szerint a menekültek egyre agresszívabbak, egyre kevésé hajlandóak együttműködni a magyar hivatalokkal és hatóságokkal.
A miniszter elmondta, a határon szolgálatot teljesítőket nemcsak laktanyákban és rendőrségi objektumokban, hanem szállodákban és panziókban is elszállásolják. Egy csoport TEK-es és készenléti rendőr például egy négycsillagos Novotel szállodában lakik.
A belügyminiszter arról is beszélt, hogy szerinte nem sérült a sajtószabadság, amikor a röszkei rendőr-menekült összecsapás után újságírók ellen indult eljárás – ezeket amúgy már meg is szüntették.