A szerb hatóságok hétfő óta a tovarniki határátkelő helyett, a tőle néhány kilométerrel északabbra lévő Babska körzetébe szállítják a migránsokat, feltehetően a horvát oldalon felállított opatovaci fogadótábor közelsége miatt.
Az M1 helyszínen tartózkodó tudósítója kedden közölte: az éjszaka folyamán újabb mintegy háromezer menekült érkezett Babskára, ahonnan gyalog indultak el az opatovaci fogadótáborba. A sátortábort azonban este 22 órakor bezárták, ezért több ezren a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.
A migránsokat csak reggel kezdték beengedni a tábor területére, két sorban. A hatóságok megpróbálták szétválasztani a szíreket és a nem szír állampolgárokat, miután komoly összetűzésre került sor a migránsok között, amiatt hogy ki jusson előbbre.
Ranko Ostojic belügyminiszter ugyanakkor a horvát sajtónak úgy nyilatkozott, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek Horvátország érdekében.
"Tessék az embereket Horgos 1 és 2 határátkelőhelyekre szállítani" – szólított fel a 24 sata horvát napilap internetes oldala szerint, majd hozzátette: "Ha kell, lezárjuk bajakovói határátkelőt is teljesen."
Horvátország múlt csütörtökön a nyolc horvát–szerb határátkelő közül hetet lezárt, csak a bajakovói átkelő maradt nyitva, amely a Belgrád–Zágráb autópályán van, de az is csak a személyforgalom számára. Ennek ellenére Szerbia felől folyamatosan érkeznek a zöldhatáron át az illegális bevándorlók, akiket a horvát hatóságok a magyar határra szállítanak tovább.