Először mondta ki a bíróság közérdekű perben azt, hogy a rendőrség hátrányosan megkülönböztette a romákat.
Az Egri Törvényszék a TASZ által indított perben kihirdetett elsőfokú ítéletében megállapította, hogy a rendőrség 2011-ben Gyöngyöspatán megsértette a helyi romák egyenlő bánásmódhoz való jogát azzal, hogy elmulasztott megfelelően fellépni a szélsőséges szervezetekkel szemben, és így elmulasztotta megvédeni a megfélemlített roma közösséget. A bíróság szerint később szabálysértési eljárási gyakorlatával is diszkriminálta a romákat a rendőrség.
A Társaság a Szabadságjogokért saját nevében, a gyöngyöspatai romák jogainak érvényesítése céljából perelte be a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot az egyenlő bánásmódról szóló törvény alapján. A per célja annak bírósági kimondatása volt, hogy a rendőrség 2011-es gyöngyöspatai fellépése nem volt törvényes és sértette a helyi romák egyenlő bánásmódhoz való jogát.
Időközben a magyar bíróságok a Magyar Gárda után a Gyöngyöspatán illegális járőrözést folytatott Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet is jogerősen feloszlatták.
Az ítélet a jogvédő szervezet szerint rendkívül fontos és meghatározó előrelépés a hazai jogvédelemben és joggyakorlatban, ugyanis először mondta ki a bíróság közérdekű perben azt, hogy a rendőrség hátrányosan megkülönböztette roma honfitársainkat.
A jogsértés megállapításán túl a bíróság a TASZ kérelmére kötelezte a rendőrséget arra, hogy az ítélet rendelkező részét tegye közzé saját honlapján, és közölje a Magyar Távirati Irodával. A felperes további kereseti kérelmeit a bíróság elutasította.
Az ítélet nem jogerős.
Gyöngyöspata |
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai 2011. március elejétől két héten át járőröztek a mintegy 2900 lakosú Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt. A Jobbik március 6-án demonstrációt tartott a községben; Vona Gábor a párt elnöke akkor úgy fogalmazott, hogy "magyarpárti tüntetés" zajlott a faluban. A Véderő elnevezésű szerveződés az 2011. április 22. és 24. közötti időszakra a település határába katonai és önvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett, ám a rendezvény megnyitását a rendőrség megakadályozta. A tábornyitás napján ugyanakkor 267 roma asszony és gyermek távozott a településről Csillebércre és Szolnok-Tiszaligetre. A feszültség ezt követően sem csökkent, 2011. április 26-án késő este összeverekedtek a Véderő tagjai a helyi romákkal. A helyszínről három férfit kórházba szállítottak, illetve a rendőrség ugyancsak három gyanúsított ellen indított eljárást, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt. Időközben lemondott Tábi László, a település független polgármestere. A 2011. július 17-ére kiírt időközi választáson nyolcan indulnak a faluvezetői posztért, köztük ifj. Farkas János, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, Eszes Tamás, a Véderő parancsnoka és Juhász Oszkár, a Jobbik helyi vezetője. |