Itthon MTI 2015. szeptember. 16. 21:47

Kovács Zoltán a BBC-nek: Magyarország a határait próbálja őrizni

A kormányszóvivő a brit csatorának élő adásban nyilatkozva azt mondta: a legmegrázóbb jelenet szerdán az volt, amikor a tömeg gyerekeket használt élő pajzsként, és előfordult az is, hogy a rendőrsorfal felé dobáltak gyerekeket.

Magyarország a határait próbálja őrizni - mondta szerda este a BBC-nek a magyar-szerb határon történtekről Kovács Zoltán. A kormányszóvivő, aki a brit közszolgálati médiatársaság hírtelevíziója, a BBC News élő adásában nyilatkozott a röszkei határátkelőnél, elmondta: először néhány száz fiatal migráns csaknem tizenkét órán át jelszavakat skandált, majd délután a helyzet hirtelen erőszakba torkollt.

Kovács Zoltán szerint ennek előzménye az volt, hogy a tömeg gyakorlatilag ultimátumot intézett a határkaput őrző magyar rendőrséghez, azzal, hogy ha nem engedik be őket Magyarországra, akkor áttörik a kaput. "A hatóságok sehol a világon nem engednek ilyen ultimátumnak" - mondta. Hozzátette: a legmegrázóbb jelenet az volt, amikor a tömeg gyerekeket használt élő pajzsként, és előfordult az is, hogy a rendőrsorfal felé dobáltak gyerekeket. Elmondta: kéttucatnyi rendőr sérült meg, ketten közülük súlyosan. 

MTI / Ujvári Sándor

Kovács Zoltán szerint az elmúlt hetekben egyértelműen érzékelhető volt, hogy a szerb, sőt a macedón hatóságok is segítették a migránsokat abban, hogy eljussanak kitűzött úti céljukhoz. "Ez nem az a fajta szolidaritás, amely EU-tagjelölt országoktól elvárható lenne" - tette hozzá.

Arra a riporteri felvetésre, hogy az ENSZ szakosított menekültügyi szervezete részéről bírálatok érik a magyar hatóságokat a migránsokkal kapcsolatos ügyintézés lassúsága miatt, a kormányszóvivő elmondta: az ilyen eljárások az egész világon időbe telnek, ráadásul a Magyarországra érkező migránsok zöménél semmiféle dokumentáció nincs.

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.