Itthon hvg.hu/MTI 2015. szeptember. 15. 21:32

Ponta: A magyar döntéshozók nem jobbak, mint a szíriaiak, vagy a líbiaiak

A román kormányfő szerint a magyarországi döntéshozók semmivel nem jobbak, mint a szíriaiak, vagy a líbiaiak, akiknek országaiból menekülnek a bevándorlók - írja az MTI.

Victor Ponta a közelmúltban tett nyilatkozataiban keményen bírálta a magyar kormányt a menekültválság kezelésében, ennek következtében kedden bekérette a magyar külügyminisztérium a román nagykövetet is. Ponta akkor azt mondta, hogy „Románia emberként fog bánni a migránsokkal, nem pedig úgy, mint magyar szomszédaink, akik botokkal terelik és sorszámmal látják el őket”.

A külügyminisztérium lépésére reagálva kedd este egy facebook posztban kijelentette, nem kíván a magyar kormány képviselőinek "provokációira" válaszolni, de - mint fogalmazott - érthető módon "emberként és európai polgárként" felháborodik azok miatt a magyar intézkedések miatt, amelyekhez hasonlókat "Európa eddig csak az 1930-as, 1940-es években látott". Ponta szerint a magyarországi döntéshozók semmivel nem jobbak, mint a szíriaiak, vagy a líbiaiak, akiknek országaiból menekülnek a bevándorlók.

"Ezek az Európai Unió értékeinek és kultúrájának a szégyenei. Mind az antiszemita megnyilvánulások, mind a bármiféle kisebbségekkel szembeni bánásmód, most pedig a menekültkrízis" - fogalmazott bejegyzésében Victor Ponta.

NU doresc să răspund la provocările venite din partea unor reprezentanți guvernamentali maghiari - dar citiți relatarea...

Posted by Victor Ponta on Tuesday, September 15, 2015

 

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.