Itthon MTI 2015. szeptember. 14. 07:15

Új útvonalon indultak Ausztriába a menekültek Magyarország felől

Hétfő reggel 7 óra körül már nagyjából kétezer menekült volt útban Ausztria felé, és már nem csak Hegyeshalmon, hanem Szentgotthárdon keresztül is – jelentette a köztévé.

Egy nappal az illegális határátlépésre vonatkozó szabályok szeptember 15-i szigorítása előtt akár 16 ezren is érkezhetnek Ausztriába a Keleti pályaudvarról – hangzott el a köztévében hétfő reggel 7 óra körül.

A Hegyeshalomtól bejelentkező tudósító szerint kora reggel már nagyjából kétezren lehettek útban a határ felé, és a nap folyamán egymás után érkezhetnek majd a vonatok, különjáratok a magyar oldalra. A Keletiből legalább 600-an indultak útnak az első reggeli vonatokkal. 

Közben egy másik útvonalon, Szentgotthárdon keresztül is egyre többen próbálnak átjutni Ausztriába Magyarország felől, az onnan bejelentkező tudósító szerint meglepték az osztrák hatóságokat az ebből az irányból érkező menekültek csoportjai. 

Vasárnap este 11 órakor megnyílt a szentgotthárdi ipari parkban felállított gyűjtőpont is. Az MTI szerint vasárnapra virradó éjszaka több mint kétezer bevándorló érkezett meg a szentgotthárdi gyűjtőpontra, de miután leszálltak az autóbuszokról, nem a felállított sátrak felé, hanem azonnal Ausztria felé vették az irányt.

Helyszíni információk szerint szabad volt az út, semmi jele annak, hogy osztrák oldalon visszafordítanák a zöldhatáron át érkezőket.

Szentgotthárd és Rábafüzes között a kétoldalú, közvetlenül a határra épült ipari parkban egy jól körülhatárolható őrzött területen szombaton létesítettek a katasztrófavédelem munkatársai egy újabb gyűjtőpontot, amely a város polgármestere szerint 400 ember befogadására alkalmas, de lapértesülések szerint akár 600 ember is elhelyezhető benne.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.