A Röszkéről kitört menekültek még az M5-ösön gyalogló 150 fős csoportját buszokkal szállították vissza az állítólag megtelt gyűjtőpontra a rendőrök hétfő késő este. Hideg volt az éjszaka, kevés a takaró, többen a szabad ég alatt éjszakázhattak. Hende Csaba honvédelmi miniszter lemondott, Orbán Viktor pedig meglátogatta a határt és arról beszélt, hogy fel kell gyorsítani a munkálatokat és ehhez nagy létszámú élőerőt is kell biztosítani. A franciák Németországból érkező menekülteket várnak, Washington pedig megoldásokon gondolkodik. Reggeli összefoglaló a menekültkrízisről.
- Hétfő késő délután bejelentették, hogy lemondott Hende Csaba honvédelmi miniszter. Távozásának pontos okát nem tudni, de az után adta be a lemondását, hogy a nemzetbiztonsági kabinet áttekintette a határzár ügyét.
- Este fél 10 felé még mindig gyalogolt egy csoport az M5-ösön. A készenléti rendőrség azt kérte tőlük, várják meg a buszokat, amelyekkel elszállítják őket regisztrációs központba.
- Este az is kiderült, milyen plakáttal riasztaná el a migránsokat a kormány. "A magyarok vendégszeretők, de a Magyarország területére illegálisan belépni próbálók ellen a lehető legerősebb eszközök is bevethetők. Az illegális határátlépés börtönnel büntetendő bűncselekmény. NE hallgasson az embercsempészekre. Magyarország nem fogja engedni, hogy illegális bevándorlók menjenek keresztül a területén" – olvasható angolul a plakáton, amelyet a balkáni tranzitútvonalon raknak ki.
- Több mint 10 kilométer megtétele után a hétfő késő esti órákban a mintegy 150 fős csoport – köztük nők és kisgyermekek – Kiskundorozsma térségében az autópályán lepihent. Ekkor érkezett néhány csuklós busz, amelyekre a rendőrök erőszak alkalmazása nélkül felterelték az embereket és visszaszállították őket a röszkei gyűjtőpontra.
- A röszkei gyűjtőponton egy Facebookon megjelent kiírás szerint 500 ember van, sok kisgyerekkel, a szabad ég alatt legyengült állapotban éjszakáztak. Állítólag nincs áram sem és a röszkei tábor hivatalosan megtelt.
- Orbán Viktor a Magyar Időknek beszélt a hétfői határlátogatásról, és azt mondta: a látottak arról győzték meg, hogy fel kell gyorsítani a munkálatokat, ehhez nagy létszámú élőerőt kell biztosítani, és mindenkinek fel kell készülni az intenzív munkára a következő hetekben.
- Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a kormányzó szocialisták vezetőségét arról tájékoztatta, hogy "a következő napokban" ezer migráns érkezik Németországból, és hogy fogadásuk megszervezésére országos koordinátort nevezett ki.
- Az Egyesült Államok kormánya egész sor választ fontolgat a globális migrációs válságra, egyebek között menekültek letelepítését – közölte a Fehér Ház szóvivője. "Rendszeres kapcsolatban vagyunk azokkal a közel-keleti és európai országokkal, amelyekre nagy nyomás nehezedik a megemelkedett menekülthullám miatt" – tudatta Peter Boogaard.