2015. szeptember. 02. 18:18 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. szeptember. 02. 18:29 Itthon

Angolul is közölte a kormány, mit fog üzenni a migránsoknak

A menedékkérelmek csökkenését várja többek között a kormány attól a kampánytól, amelyet a küldő és tranzitországokban indítanak óriásplakátokon, újsághirdetéseken és az interneten - írta az angol nyelven is megjelent közleményében a Miniszterelnökség. Nem bántó, hanem informatív és az embercsempészeket elrettentő üzenetet akarnak küldeni. Megvédték az akciót menedzselő JWT reklámügynökséget is.

A hirdetményekben a kormány felhívja majd a figyelmet azokra a jogszabályi változtatásokra, amelyek az illegális bevándorlás elleni küzdelem jegyében kerülhetnek elfogadásra - írta közleményében a Miniszterelnökség.

Azt is nyomatékosítják majd, hogy Magyarország - nemzetközi és uniós jogi vállalásainak, illetve az emberiesség normáinak megfelelve - korrekt módon kezel minden, az országba legálisan érkező menekültet, ugyanakkor a rendelkezésére álló jogi eszközök teljes szigorával fellép minden, az országba illegálisan belépő  bevándorló ellen.

Azt is közölték, korábban Ausztria és Németország is hasonló kampányt indított Koszovóban, szintén nemzetközi reklámügynökségek részvételével. A német kampány eredményeként figyelemre méltó mértékben csökkent a koszovóiak által benyújtott menedékkérelmek száma - tették hozzá.

A Miniszterelnökség szerint a magyar kampánnyal hasonló eredményt szeretnének elérni. Nem bántó, hanem informatív és üzenetet akarnak küldeni, amely jelentősen csökkentené a Magyarországra nehezedő migrációs nyomást és egyértelmű jelzés lenne az embercsempészeknek is.

A közleményben a Miniszterelnökség kiállt a kormány kampányáért felelős JWT reklámügynökség mellett is, azt írták, a németek akcióját menedzselő céget nem érte olyan "szándékos és indokolatlan lejárató kampány", mint a JWT-t.

Korábban a Kreatív közölte, hogy a JWT munkatársait váratlanul érte a kormányzati megbízás híre, többen morális okok miatt a felmondásukat fontolgatják az ügynökségnél.

A rivális Saatchi & Saatchi reklámügynökség pedig kedden angol és magyar nyelvű plakátokon üzent a JWT-nek, illetve a cég dolgozóinak. A munkaidő végére a JWT Révész utcai székházához két fedett quaddal gurultak, ezek hátoldalára ragasztották fel a nagyméretű plakátokat.

A magyar nyelvű plakátra azt írták, hogy „van, amikor az embernek nincs választása, mennie kell. A Saatchi & Saatchi tárt karokkal fogad minden JWT kreatívot, account managert és bárkit, aki máshol szeretné folytatni. Mert emberi kötelességünk segíteni. Mindig.”

Hirdetés
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.