A Migration Aid szerint súlyos tragédia bekövetkezését kockáztatják az illetékes hatóságok a migrációs feladat kezelése során eddig tanúsított hozzáállásukkal. Este tüntetnek is Budapesten.
"A Migration Aid civil mozgalom célja segíteni a migrációs hullám okozta társadalmi feszültségek enyhítését, és támogatni a humanitárius és jogi szempontból is európai értékrendnek megfelelő menekültellátást. Nem kíván azonban osztozni egy esetleges tragédia felelősségében az államapparátussal, amelynek felkészületlen és következetlen akciói szeptember első napján a Keleti pályaudvarnál már az önkéntesek biztonságát fenyegető, pattanásig feszült helyzetet eredményezték" – olvasható a szervezet Facebook-oldalára kitett állásfoglalásban.
"Szeptember elsején a Keleti pályaudvarnál minden korábbinál feszültebbé vált a helyzet. Az érdemi tájékoztatás nélkül hosszasan várakoztatott tömeg frusztrációja tiltakozásba csapott át, és az egymásnak ellentmondó intézkedések eredményeként számos menekült szenvedett el tetemes anyagi veszteséget. Az indulatok elszabadulását a Migration Aid önkénteseinek, tolmácsainak segítségével sikerült megakadályozni a hatóságok iránt egyébként bizalmatlan menekültek között. Ugyanezen menekültek később elárulva érezték magukat a segítők által, mikor a hatóságok ötletszerűen új utasításokat adtak a kirendelt rendfenntartóknak" – írták.
A Migration Aid önkéntesei örömmel segítik a hatóságok munkáját, de hangsúlyozzák, hogy nem végrehajtók és nem lesznek partnerek annak a bizalomnak a leépítésében, amely az egyetlen záloga annak, hogy ezzel a jelentős embertömeggel együtt lehessen működni.
Kifejtik, hogy három hónapja végzik munkájukat mindenféle állami támogatás nélkül. "Több száz önkéntes több ezer munkaórájának és számtalan adományozó adományának köszönhetően közel 50-60 ezer átutazó(!) menekültet láttunk el. Értetlenkedve figyeljük, hogy ez idő alatt az állami szerepvállalás kimerült látszatintézkedésekben, látszatmegoldásokban és politikai nyilatkozatokban problémamegoldás helyett" – fogalmaznak.
"Testközelből ismerjük a kihívás nagyságát, tudjuk, hogy nem illeszkedik a normális ügymenetbe, de azt is látjuk, hogy a rendkívüli helyzet megoldására az állam mindezidáig nem tett semmi rendkívülit. Az állam erőforrásait és a párszáz önkéntes eredményeit összevetve nem tartjuk egy megoldhatatlan feladatnak, és úgy gondoljuk, hogy semmi nem indokolja azt a társadalmi feszültséget, amit eredményezett, és amelyért a felelősséget a probléma kezelőjének viselni kell. Önkéntesként és ennek az államnak a polgáraiként is valós megoldást, és valós erőfeszítést várunk" – írják.
Mint arról beszámoltunk: a szervezet szerda este hét órára a Nyugati téri Alexandra könyvesbolt elől indítja vonulásos tüntetését a Kossuth térre a menekültekkel kapcsolatos törvénymódosítási tervek ellen.