A hőmérséklet alapján mintha nyár lenne, a reggeli köd azonban határozottan őszies elem a csütörtöki időjárásban. A Dunántúl egy részét ma reggel köd és alacsonyan járó felhők lepték el, amiről látványos videót is készített egy sümegi webkamera.
Köd és alacsony szintű rétegfelhőzet úszott be a Dunántúl fölé csütörtök reggelre – írta az Időkép, térképen is megjelenítve a ködnyúlványt.
Augusztus végén, közeledve az őszhöz, a megfelelő meteorológiai feltételek mellett éjszakánként gyakori vendég lehet a pára és a köd.
Nem történt ez máshogy csütörtök hajnalban sem, Horvátország felől elsősorban a Dunántúl délnyugati tájai, valamint a Balaton térsége fölé úszott be alacsony szintű rétegfelhőzet, valamint az említett térségben többfelé sekély köd is kialakult, amely a műholdképen is szépen kirajzolódott.
Az Időkép sümegi webkamerájának gyorsított felvételén is jól szemügyre vehető a sekély köd hullámzása.