2015. augusztus. 19. 14:57 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 19. 14:56 Itthon

Négy év börtönre ítéltek egy embercsempészt Budapesten

Négy év börtönre ítéltek egy romániai férfit minősített embercsempészet miatt. 36 menekültet akart Németországba vinni egy hat négyzetméteres rakterű autóban.

A román állampolgárságú férfi július 26-án Budapesten, Keleti pályaudvarnál arra készült, hogy autóval Németországa szállít 36 külföldi - afgán, iraki és szír - állampolgárt. Erről két másik személlyel állapodott meg, akikről a Fővárosi Főügyészség közleménye homályosan fogalmaz, így az sem derül ki belőle, hogy esetleg fedett nyomozók voltak,-e vagy sem. 

A vádlott aznap megjelent a megbeszélt helyen, majd a kevesebb mint hat négyzetméterű raktérbe bezsúfolt 36 külföldit, köztük több gyereket. A raktérnek nem volt szellőző nyílása, megfelelő mennyiségű ivóvizet sem biztosított a menekülteknek, a körülbelül 5 órás utat pedig a tervek szerint megállás nélkül tették volna meg. 

A sofőrt és utasait már a XI. kerület, Budaörsi úton elfogták a rendőrök. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozása alapján a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a román elkövetőt csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés vádjával.

A Budai Központi Kerületi Bíróság az ügyészség álláspontjával egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és ezért 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, továbbá 5 évre kiutasította Magyarország területéről.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős. A bíróság ügyészi indítványra a vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.