Itthon hvg.hu 2015. augusztus. 10. 17:25

Lemondott az MTVA vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója – értesült a Napi Gazdaság. A lap szerint Szabó László Zsolt saját maga döntött a lemondásról, és nem indokolta a döntését. Az MTVA hétfőn késő délután megerősítette a hírt, és megköszönték Szabó László Zsolt munkáját.

Szabó László Zsolt 2013 októberétől irányította az MTVA-t – írják a Napi Gazdaság oldalán.

Az MTVA késő délutáni közleménye szerint Szabó László Zsolt augusztus 10-én benyújtotta lemondását. A leköszönő vezérigazgató a Médiatanács elnökénél kezdeményezte munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését augusztus 15-i hatállyal.

Szabó László Zsolt döntését nem indokolta – olvasható a közleményben.

A vezérigazgatói feladatokat augusztus 15-ig a vezérigazgató-helyettes látja el. Az új vezérigazgató megbízása vagy kinevezése a törvényi szabályozás értelmében a Médiatanács elnökének jogkörébe tartozik.

Az MTVA megköszönte

Vaszily Miklós vezérigazgató-helyettes aláírásával egy másik közleményt is kiadott az MTVA Szabó László Zsolttal kapcsolatba. Ebben köszöntetett mondtak a távozó vezérigazgatónak „a közmédia szerkezetének és szervezetének megújításában végzett munkájáért”.

„ Szabó László Zsolt igazgatása alatt az MTVA megújította a közmédia több csatornáját, és új, önálló sportcsatornát is indított. Az M1 ez idő alatt vált hír- és aktuális csatornává, elindult a fiataloknak szóló Petőfi TV, a Duna TV vált a nemzeti főadóvá, az online felületeken pedig megújult a hirado.hu és a telesport.hu. Az MTVA szervezetében hatékonyabbá és átláthatóbbá vált” – írták.

„Az MTVA ötéves történetének egyik legsikeresebb időszaka volt az, amelyet Szabó László Zsolt neve fémjelez” – tették hozzá. 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.