2015. augusztus. 05. 10:44 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 05. 12:28 Itthon

Betöréses lopásokra szakosodott tolvajokat fogott el a rendőrség

A gyanúsítottak számlájára 21 betörést rónak, a két férfi beismerte a bűncselekmények elkövetését.

Betöréses lopásokra szakosodott tolvajokat fogott el a rendőrség, a két férfi országszerte vitt el különböző tárgyakat lakásokból – erről az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai számoltak be szerdai sajtótájékoztatójukon, Budapesten. Horváth Lajos, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese elmondta: a két férfi, akit 21 betöréssel gyanúsítanak, beismerte a bűncselekmények elkövetését. 

Közölte, július 19-én Bugyi településen két helyszínen három alkalommal jelentek meg a tolvajok, akik motort, fűnyírót és üzemanyagot vittek el. A rendőrök rendszám alapján jutottak el az egyik gyanúsítotthoz, egy 37 éves nyársapáti férfihez, akinek az otthonában a társát is elfogták és őrizetbe vették. A férfiaknál a dabasi nyomozók házkutatást tartottak, ennek során különböző műszaki cikkeket és használati tárgyakat foglaltak le, amelyek bűncselekményekből származnak. Horváth Lajos az MTI kérdésére elmondta: mindkét gyanúsított ismert volt már a rendőrök előtt vagyon elleni bűncselekmények miatt. Jelenleg mindketten házi őrizetben vannak. 

Az eljárás során az is kiderült, hogy a gyanúsítottak által ellopott tárgyak egy részét egy 47 éves ceglédi férfi vásárolta meg. Őt orgazdaság vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nála tartott házkutatás során a nyomozók több, bűncselekményből származó tárgyat is lefoglaltak. Tarcsa Csaba, az ORFK főkapitányi biztosa arról beszélt, a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, és új eszközöket, valamint technikákat alkalmaznak. Kifejtette: például talajradart, bűnügyi helyszínelő minilabort használnak, amelyekkel a helyszíni szemléket a lehető legprecízebben tudják végezni. 

Hangsúlyozta, mindent megtesznek azért, hogy a településeken biztonságosabb legyen az élet, a többi között jelentősen növelték a közterületi jelenlétet és ezáltal az állampolgárok szubjektív biztonságérzete is nőtt. Tarcsa Csaba felhívta a figyelmet arra, az állampolgárok sokat tehetnek azért, hogy megkönnyítsék a nyomozók munkáját, javaslata szerint érdemes leltárt készíteni az értékekről, és az ékszereket is tanácsos lefotózni.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.