2015. augusztus. 03. 11:34 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 03. 12:18 Itthon

Kalapáccsal támadt egy idős nőre és unokájára, vádat emeltek

Vádat emelt egy idős szentesi nő 2013-as kirablása miatt egy büntetett előéletű férfi ellen az ügyészség - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Egy férfi korábbi szabadságvesztése alatt megtudta, hogy a zárkatársa távoli rokona egy lemezkazettában nagyobb összegű készpénzt és értékes arany ékszereket tart. Szabadulása után elhatározta, hogy megszerzi az értékeket, ezért 2013. augusztus 21-én reggel bemászott a nő szentesi házába, majd bezárta az ajtót, hogy a sértettek ne tudjanak elmenekülni.  

A férfi, miután megtalálta a megromlott egészségi állapotú időskorú asszonyt, rátámadt, és a magával vitt kalapáccsal fejen ütötte. Majd újra ütésre emelte a kalapácsot, és azt követelte, hogy a nő adja át a készpénzét és az ékszereit. A sértett védekezni próbált és dulakodni kezdett a támadóval, ezt meghallva a nő lakásban tartózkodó, tízéves unokája a segítségére sietett. A vádlott megragadta a gyereket, akinek azonban végül sikerült kiszabadítania magát és az utcára futott. Ezt látva a vádlott elmenekült a helyszínről anélkül, hogy bármit sikerült volna elvinnie.

A vádlott többszörös visszaesőnek minősül, a vádemeléskor más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltötte.

Az ügyészség felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás kísérletével, a személyi szabadság 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, aljas indokból elkövetett megsértésének bűntettével, súlyos testi sértés kísérletével, valamint magánlaksértés bűntettével vádolja.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.