Itthon MTI 2015. július. 15. 10:58

Átadja a Jókai utcai székházát az MSZP a menekülteket segítőknek

Az MSZP szerdán közölte, megnyitják a Jókai utcai székházukat a menekülteket segítő civileknek, hogy koordinációs központként használhassák.

Az MSZP megnyitja fővárosi, Jókai utcai székházát a Budapestre érkező menekülteket segítő civil szervezeteknek, hogy azt logisztikai és koordinációs központként használják.

Az ellenzéki párt lépését Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke, országgyűlési képviselő jelentette be szerdán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

Szerinte a magyar társadalmi béke a menekültek támogatásával és nem a kormány gyűlöletkampányával tarható fent. Az MSZP ezért felszólítja a kabinetet, hogy akár külön buszjáratokkal segítse a menekültek áthaladását, a pályaudvarokra pedig információs pontokat állítson fel – mondta Kunhalmi Ágnes, aki új, átmeneti befogadó táborok létrehozását is szükségesnek nevezte. Megjegyezte, az MSZP emellett maga is kész információkkal segíteni a menekülteket, például térképek lefordításával és sokszorosításával.

A szocialista képviselő szerint a kabinet ahelyett, hogy ehhez hasonló lépéseket tenne az erre a célra rendelkezésére álló uniós forrásokból, szándékosan krízishelyzet kialakításán dolgozik, amivel alátámasztaná gyűlöletkampányát. A magyar lakosság kétharmada ugyanakkor már rájött, hogy az uniós pénzből finanszírozott "undorító plakátkampány", valamint az új vasfüggönyt jelentő határzár csak a rossz kormányzásról és a korrupcióról akarja elterelni a figyelmet – vélekedett Kunhalmi Ágnes.

A szocialisták fővárosi elnöke köszönetet mondott a menekülteket segítő minden civilnek és közalkalmazottnak. Szerinte a kormány hisztériakeltésével szemben egyenes gerinccel áll Budapest és az ország egyre nagyobb számban szolidáris lakossága. Kunhalmi Ágnes kérdésre válaszolva azt mondta, jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az MSZP székházában befogadja a menekülteket.

Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2024. december. 19. 15:07

Kösz, jól különkiadás: Nem igaz, hogy nincs egészséges ünnepi menü. Mi meg is főztük

El kellene hagynunk a tradicionális ünnepi fogásokat? Hogyan hangoljuk össze a család étkezési szokásait karácsonykor? A hal tényleg jobb, mint a hús? Hogyan fermentáljunk, és miért jó a savanyítás? Hogyan helyettesítsük a cukrot? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a HVG egészségpodcastjának különkiadásában, de nem csak beszélgettünk a karácsonyi fogásokról, el is készítettünk pár egészséges alternatívát.