Csodálatos történetet osztottak meg a Migration Aid menekültsegítő civil kezdeményezés tagjai az interneten – kicsit utánjártunk a dolognak, és sikerült belelátnunk kissé a menekültek hétköznapjaiba.
Naponta hallunk a közösségi média hatásáról, az összefogás erejéről, de most értesültünk egy történetről, amely tényleg felemelő és megható példáját adja annak, amikor egy közösség megmozdult valamiért.
A Migration Aid menekültsegélyező Facebook-csoportban július 6-án 17:12-kor megjelent egy fotó egy afgán férfiről, aki a szerb-magyar határon elvesztette családját a nagy kavarodásban. A kisfia vele volt, azonban három lányát és feleségét halálra kereste. Épp a budapesti Keleti pályaudvaron tartózkodott, másnap reggel 8 órára kellett a Vámosszabadi menekülttáborba érnie.
A csoport azonnal felbolydult a kép kikerülésekor: el kezdték továbbosztani a képet, egy szakértő azt mondta, hogy a Helsinki Bizottság a saját hálózatán keresztül felkutatja az elveszetteket, és elintézi, hogy utána egy táborban lehessenek. Majd felmerült, hogy a Migration Aid különböző városokban lévő csoportjainak szétküldik az apa képét, és így majd ők körbemutogatják, hátha valaki felismeri. De ekkor még az sem volt biztos, hogy a család hiányzó négy tagja már Magyarországon van.
Teltek-múltak a napok. Menekültek jöttek és mentek, érkeztek, távoztak. Az aktivisták segítettek nekik eligazodni, ételt, italt adtak nekik, vagy csak egy mosolyt, ha az kellett. Július 9-én az egyikük, Molnár Bernadett késő éjjelig maradt a Nyugatiban, mert a nagy vihar miatt a felsővezetékek leszakadtak. Éjjel 2-re ért be egy szerelvény tömve menekültekkel, akik éhesek, szomjasak voltak. Bernadett szóba elegyedett az érkezőkkel, és egy nő a lányaival arról beszélt, a férjét keresi. Más talán már elfeledkezett volna a két nappal korábban szétküldött fotóról, de Bernadettnek eszében volt. Sőt, aznap összefutott egy afgánnal, aki kísértetiesen hasonlított a megosztott képen látható férfira, de akivel találkozott, nőtlen volt. Amikor halotta, hogy az anyuka a gyerekeivel az elveszett apáról beszélgetnek, odament és előhívta a fotót a mobiljáról.
„Gondolhatjátok, mekkora volt a meglepetés, mikor a fényképeim közt meglátták az apjukat. Hirtelen mindenki sikítozni kezdett és mindenki mindenkinek nyakába borult!!!” Nemcsak a család ölelkezett, az aktivisták és a menekültek is spontán örömünnepbe fogtak, mindenki együtt örvendezett a „családegyesítésnek”. Bernadett török férjével (aki sokszor segít tolmácsolni, hisz sok menekült beszél jól törökül) olyannyira felvillanyozódott, hogy bár már jócskán elmúlt hajnali 2 óra, autóval levitték a család női felét Bicskére, a táborba, ahová a papírjuk szólt. Nehezen, de tartják amúgy a kapcsolatot velük, elvileg ma találkoztak az apával és a legkisebb, (fiú)gyerekkel.
A család története is megér egy misét. Afganisztánból a lányok ötletére kerekedtek fel, a szülők még kitartottak volna. Egészen Szerbiáig csoportban mentek. A határhoz közelebb valaki azt mondta nekik, a sínek mentén menjenek, úgy jutnak Magyarországra. Ám a kisfiú nem tudott rendesen járni a síneken, lement az apával a sínek menti ösvényre. Egyszer aztán egy rendőri ellenőrzés szétrebbentette a társaságot, mindenki futott, amerre látott. Valaki átfutott Magyarországra, valaki Szerbiában maradt.
A lányoknak nagy lelkifurdalásuk támadt amiatt, hogy az ő nyomásukra szakadt szét a család, és vesztették el apjukat és az öccsüket – egy ideje már arról is lemondtak, hogy valaha viszontlátják egymást. Mellesleg napokig mentek egyedül, férfikíséret nélkül, ami a balkáni menekültállapotok közepette egyáltalán nem kockázatmentes vállalkozás. „Sokakat kirabolnak, leginkább épp a rendőrök vagy a katonák veszik el a pénzüket”, mondta Bernadett.
Az afgán család ügye a Facebook-os közösséget is meghatotta: „itt bőgök, miközben pakolok, és női tunikákat vasalok nekik”, írta be valaki a fényképhez tartozó poszt kommentjei közé. Más úgy fogalmazott: „Na, megint sikerült elérnetek, hogy szipogva kezdjem a napot... Fantasztikusak vagytok!”