Hiába kínozza, éhezteti vagy tartja szűk ketrecbe zárva állatait egy tulajdonos, az elfogadott állatvédelmi törvény ellenére jó eséllyel ma is büntetlenül megúszhatja az ilyen magatartást. A legsúlyosabb büntetés is felfüggesztett szabadságvesztés volt, így az állatmentők évek óta tehetetlenül nézik, ahogy a legdurvább állatkínzások elkövetői kisétálnak a bíróságról. A bírók állítólag egymásra várnak, senki nem akar forradalmár lenni, aki valódi precedenst teremt az állatok ügyében. Az állatok ráadásul dologként vannak kezelve, nem jogalanyok, így jogaikat más sem érvényesítheti helyettük.
Visszaadna a bíróság hét lovat a tulajdonosnak, akit korábban ezeknek az állatoknak a megkínzásáért másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek – napok óta küldözgetik egymásnak ezt a hírt elképedt állatbarátok az interneten, senki nem érti, hogy fordulhat ez elő. A mocsai lovakat gazdájuk bezárva, lekötözve tartotta és csontsoványra éheztette, kiszabadításuk óta, lassan két éve próbálják testileg és lelkileg rendbe hozni őket a Bottyán Equus Alapítvány őrbottyáni menhelyén – míg nemrég meg nem kapták a Komáromi Járásbíróság rendelkezését az állatok kötelező visszaszolgáltatásáról.
Az alapítvány munkatársai harcolni akarnak a döntés ellen, ráadásul kiderült, hogy a hét ló kezelésének, gondozásának költségeit sem biztos, hogy megtérítik nekik. A bűnjelként lefoglalt állatok helyzete jogilag ugyanis rendezetlen, gyakorlatilag tárgyként kezelik őket.
A hvg.hu-nak a területen dolgozó szakemberek valamennyien hasonlókat mondtak: az eset jól példázza, hogy hiába lett több mint tíz éve bűncselekmény az állatkínzás és született állatvédelmi törvény, ha azt egyrészt a gyakorlatban nem érvényesítik, másrészt egy sor eljárási és szemléletbeli probléma be van kódolva a jelenlegi rendszerbe.
„Maga a szabályozás, a törvények jók és szigorúak, ezek alapján lehetne komolyan büntetni az állatkínzást. Csak egy tökös bíró kellene, aki ezek alapján meg is hozza a kellően komoly ítéletet” – mondta a Cerberos Állatvédő Egyesület elnöke, Joó István. A sokszor büntetőeljárásba torkolló állatmentéseik miatt gyakran kell bíróságra járnia, ahol nem egyszer szó szerint arra hivatkozott a bíró: amíg nincs precedens, ő sem szab ki letöltendő börtönt állatkínzásért. „Pedig ha egymásra várnak, akkor soha nem fogunk eljutni oda, hogy valódi súlya legyen ennek a bűncselekménynek” – jegyezte meg.
Így szerinte még olyan esetekben is megússzák a szabadságvesztés büntetést az állatkínzók, ha teljesen egyértelműek a bizonyítékok, például harci kutyák verekedtetésénél, vagy ha szakvélemény támasztja alá, hogy valaki maradandó fizikai károsodást okozott állatainak a bántalmazással vagy teljes elhanyagolásukkal. Az állatvédő szervezetek ezért szeptemberre tüntetést szerveznek az állatkínzások súlyosabb elbírálásáért.
Joó István szerint a mocsai lovas eset a legjobb példa arra, hogy a jogalkalmazásban továbbra sem veszik komolyan az ilyen ügyeket, ráadásul a szakmai hozzáértés is hiányzik. „Itt például arra az eljárási szabályra hivatkoznak, hogy a tulajdonosnak vissza kell adni a tulajdonát, egész konkrétan a bizonyítékként lefoglalt állatot. A rendőrség valóban csak annyit tehet, hogy lefoglalja a nyomorult lovakat, mert erre van lehetősége. De a tulajdonjogot a jegyző vagy a hatósági állatorvos bevonásával fel is lehetett volna függeszteni, vagy a bíróság is elrendelhette volna az elkobzásukat, és akkor nem kerülhetnének vissza az állatkínzóhoz” – magyarázta.
Lehetne az a büntetés, hogy egy menhelyen dolgozzon
Ráadásul szerinte az alternatív büntetések lehetőségét sem használja ki a bíróság. „Pénzbírság helyett vagy mellett akár állatokkal kapcsolatos közmunkára is lehetne ítélni egy-egy gondatlan állattartót, akkor talán megtanulná, hogyan kell bánni velük. „Pár éve kaptam egy levelet egy már addigra nyugdíjas bírótól, aki az egyik állatkínzásos ügyünkben döntött. Azt írta: már más ítéletet hozna” – mesélte.
A szervezet elnöke azt tapasztalja, hogy a rendőrség hozzáállása viszont pozitívan változott, hét éve a Cerberos maga is részt vesz a rendőrök állatvédelmi képzésében is. Az ORFK szervezésében ugyanis minden megyei főkapitányságon tartanak előadásokat, és szerinte a hatóság észrevehetően fogékonyabb ilyen kérdésekben, mint korábban.
Más állatvédő szervezetek ennyire nem optimisták, szerintük hiába javult valamennyit a helyzet, a legkülönfélébb állatkínzásos esetekhez riasztott hatóságok még mindig nincsenek a helyzet magaslatán. „Nagyon gyakori, hogy eleve nekünk kell elmondani, mi a teendő, mit ír elő a szabályozás. De így is előfordult, hogy a szakadó hóban egy 50 centis láncra kikötött, csontsovány kutyához riasztott rendőr közölte: ’ezért’ elvinni az állatot olyan, mintha valakinek azért kobozná el a tévéjét, mert poros. Pedig ha nem visszük el, akkor az a teljesen legyengült állat a hidegben, kutyaház vagy bármilyen menedék nélkül biztosan nem élte volna meg a másnapot” – mondta egy önkéntes. Szerinte a kínzójuknak visszaadásra ítélt lovak esete egyáltalán nem kivételes, az is előfordult, hogy a szintén bűnösnek talált gazdájuknak vissza kellett adni az általa bántott állatok felét. „Mégis mi a logikája annak, hogy 8 helyett 4 állatnál újra megvan a lehetősége, hogy éheztesse őket?” – tette fel.
Ki vigyáz az élő "bizonyítékra"
Tornóczky Anita, az Országos Állatvédőrség ügyvivője azt tartja alapvető problémának, hogy hiába tesznek az állatvédők feljelentést, majd segítik végig az eljárás során a hatóságok munkáját, hivatalosan nem képviselhetik az állatok érdekeit. „Vagyis hiába születik kedvezőtlen döntés, semmit nem tehetünk, még panaszt tenni sem vagyunk jogosultak” – mondta. A magyar jogrendben az állat ugyanis dolognak minősül, nem jogalany, vagyis nincsenek jogai, amiket helyettük, az érdekükben az állatvédők vagy bárki más érvényesíthetne. Így szó szerint végig kell nézniük, ahogy a megkínzott, bántalmazott vagy éheztetett állat sorsáról sokszor olyanok döntenek, akiknek ehhez nincs meg a kellő tudásuk. „Az állatvédelmi törvény azzal kezdődik, hogy az állat egy érző lény. Ezzel szemben a polgári jogban továbbra is egy dolog. Más országokban nem így van, vannak érvényesíthető jogai” – magyarázta.
Mint egy dolgot, illetve bizonyítékot, a megkínzott állatot a hatóság lefoglalhatja, csakhogy gyakran ettől azért tekintenek el, mert ez növelné a bűnügyi költségeket, hiszen ilyenkor az állat tartása a rendőrséget terheli. A gyakorlatban az állatok ilyenkor állatvédő szervezetekhez kerülnek, hiszen a hatóságnak nincs apparátusa az őrzésükre. Viszont olyan is van, hogy egyetlen akcióban több tucat állatot kellene lefoglalni, főleg a rossz körülmények között állatokat szaporítók elleni eljárásokban, ennyi „bizonyíték” elhelyezésére viszont nincsenek felkészülve.
„Ezért előfordul, hogy csak úgynevezett helybenhagyó lefoglalás történik, vagyis az állatok átmenetileg annál maradnak, aki ellen miattuk eljárás indul – vagyis a kvázi elkövetőnél szó szerint ott marad a bizonyíték. Ilyenkor egyértelműen fennáll a veszélye annak, hogy egyszerűen eltűnik ez alatt az idő alatt” – jelentette ki Tornóczky, aki tud olyan esetről, ahol egyszerre 2-300 csivavát foglaltak le, de miután a szaporítónál hagyták őket, egy éjszaka alatt 50 kutyának nyoma veszett. „Még ha kapna is érte valami minimális büntetést, simán kifizeti egy kutya árából” – jegyezte meg az Állatvédőrség munkatársa.
Amikor az állatkínzó saját orvosa a hatóság
Az állatvédők szerint az is nehezíti az állatkínzások elleni hatékony fellépést, hogy a hatósági állatorvosoknak egyben magánpraxisuk is lehet: így sokszor azt riasztják szakértő állatorvosként, aki privát kapcsolatban áll a gazdával. „Eleve csak a szerencsén múlik, milyen rendőrt fogsz ki, állatbarát-e annyira, hogy komolyan vegye az intézkedést. A legtöbben viszont nem döntenek maguk, legfeljebb ha a laikus rendőr számára is egyértelmű, hogy az állat közvetlen életveszélyben van, mondjuk az éhezéstől már felállni sem tud” – mondta. Főleg a szaporítók elleni eljárásokban fordul elő, hogy a rendőrség által kihívott hatósági állatorvos – főleg vidéken – egyben az állatkínzással gyanúsítható gazda saját állatorvosa. „Ez is egy anomália, hiszen attól várunk szigorú fellépést a szaporító ellen, akinek a nevét ott látjuk a kutyák oltási könyvében. Sokszor már itt megbukik a dolog” – mondta Tornóczky.
De utána, az eljárások során is találkoznak olyan húzásokkal, amelyek a hozzá nem értésen túl a hivatalos szervek érdektelenségét mutatja. „Egyszer azzal a kérdéssel kereste meg a hatóság az egyik fajtamentő szervezetet, hogy nyilatkozzanak egy verekedtetés miatt lefoglalt pitbull értékesíthetőségéről. Ugyanis ha a bíróság végül így rendelkezik, akkor az állat értékesíthető. De hogy jut egyáltalán eszükbe egy tiltott állatviadalon meccseztetett pitbullt eladni, ami nemcsak veszélyes, de logikus, hogy kizárólag egy másik verekedtetőnek lehet értékes, az akarná megvenni” – tette fel a kérdést.
Elég lenne 1-2 elszánt jogalkalmazó
Az állatvédők szerint nem kellene sok a valódi változáshoz, elég lenne, ha megyénként 1-2 ügyész, illetve bíró ezekre az ügyekre szakosodna, ahogy vannak közlekedési ügyekre, gazdasági bűntettekre vagy a bűncselekmények más csoportjára specializálódott kollégáik is. Szerintük az esetek 80 százalékában akár gyorsított eljárással is dönthetnének, így pedig elkerülhető lenne, hogy az évekig elhúzódó eljárások alatt milliós költségek halmozódjanak fel, mint a mocsai lovak esetében is. „Jelenleg sok más lehetőség nincs, mint reménykedni abban, hogy egy biciklilopás és egy verekedés között pont egy olyan bíró kapja meg az ügyet, aki szereti az állatokat” – mondta egyik forrásunk.
Megkérdeztünk erről egy büntetőbírót, aki – a rá vonatkozó szabályok miatt névtelenséget kérve – arról beszélt: megérti, hogy sokszor enyhének tűnnek az állatkínzóknak kiszabott büntetések, de nekik máshogy kell mérlegelniük. „Az állatvédők, természetvédők egyetlen szempontot, az állat érdekét veszik figyelembe, de nekünk minden más tényezőt figyelembe kell vennünk. Például, hogy a törvény alapján az is számít, ha első bűntényes” – magyarázta.
Visszatartó erő – az ítélettől
Másrészt szerinte azt is meg kell érteni, hogy a bírók nehezen szabják ki a legsúlyosabb, személyi szabadságot elvonó büntetéseket, még emberek sérelmére elkövetett bűncselekményeknél is. Egy példát is hozott erre: még életveszélyt okozó testi sértésnél is gyakori, hogy végül felfüggesztett börtön lesz az ítélet, és nem kerül ténylegesen rács mögé az elkövető.
Azt viszont gyakorló büntetőbíró forrásunk is elismerte, hogy valóban befolyásolják őket a „precedensek”, vagyis az, hogy hasonló esetekben milyen döntések születnek a gyakorlatban. „Miután bevezették a tényleges életfogytiglant, volt egy időszak, amikor nem nagyon akarta senki kiszabni, bár voltak ügyek, ahol szóba jöhetett volna. Aztán csak megszületettek az első ilyen ítéletek, és láttuk, ahogy ezután már egymást követték a szabadságra bocsátást teljesen kizáró, ennek időpontját jóval a minimális 30 év felett meghatározó döntések” – mondta. Szerinte ez érthető, a bíró „pszichéjében is benne van”, hogy tart az ezzel járó felelősségtől. Mint mondta, ez soha nem fog persze bekerülni egy ítéleti indoklásba, de egymás közt beszélnek arról, hogy bennük is ott munkál, hogy ’hadd ne ő legyen az első’”, aki változtat.
