2015. június. 30. 10:59 MTI Utolsó frissítés: 2015. június. 30. 12:41 Itthon

Döntött az Országgyűlés: kijelölhetik a biztonságos tranzitországokat

Az Országgyűlés kedden felhatalmazást adott a kormánynak, hogy rendeletben állapítsa meg azokat a biztonságos migrációs tranzitországokat, ahonnan érkezők nem igényelhetnek politikai menedékjogot.

A képviselők 140 igen szavazattal, 14 nem ellenében és 27 tartózkodás mellett fogadták el a menedékjogi törvény ezt tartalmazó módosítását, fideszes képviselők javaslatára. Igennel a kormánypártiak és a jobbikosok voksoltak, az LMP-sek és a függetlenek nemet nyomtak, a szocialisták pedig tartózkodtak.

Az előterjesztők nevében korábban Kósa Lajos azzal indokolta a biztonságos harmadik országok listájának létrehozását, hogy "aki valóban menekült, annak ott kell megállnia, ahol már nem fenyegetik az életét". Magyarország nem lehet befogadója a világ összes illegális bevándorlójának – mondta a kormánypárti politikus, aki szerint ezt az "áradatot" le kell fékezni, az érkezők kevesebb mint egy százalékát jelentő politikai menekülteket pedig be kell engedni.

"Mert lehet, hogy valaki Szíriában még veszélyben volt, de ha onnan eljön, áthalad Görögországon, végül megérkezik Szerbiába vagy egy másik balkáni államba, ott már nem fenyegeti veszély az életét. Aki tehát olyan helyről jön, ahol üldözik, az élete veszélyben van, annak menedéket kell nyújtani, de megélhetési bevándorlókat nem tud befogadni Magyarország" – olvasható az elfogadott javaslat indoklásában.

A törvénymódosítás a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.