Itthon Cs. B. 2015. június. 26. 10:40

Elévült és már nem büntethető a pannonhalmi gyermekbántalmazás

Elévülés miatt nem vizsgálja a rendőrség a pannonhalmi bencés diákok gyermekbántalmazási ügyét – közölte a hvg.hu megkeresésére a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, amely a Győr-Moson-Sopron megyei kollégáktól kapta meg az ügyet.

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát májusban a Nők Lapjában tárta nyilvánosság elé annak a volt bencés gimnáziumi oktató szerzetesnek az ügyét, akit egy belső vizsgálat után felmentettek az állásából, mert visszaélt hatalmi pozíciójával, és inzultálta diákjait.

Mint a hvg.hu megírta, nem szexuális bántalmazásról van szó, hanem elsősorban arról, hogy a nevelőtanár nagyon erős érzelmi függésben tartotta a diákjait, teljes elfogadást követelt tőlük, „zsarolta őket, visszaélt érzelmi kiszolgáltatottságukkal”. Emellett olyan nem erotikus, de testi kontaktusok is érték a sértetteket, amelyek traumatizálták őket.

Fazekas István

Az ügyre a rendőrség is reagált, a sajtóértesülések után a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr- főkapitányság feljelentés-kiegészítést rendelt el kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt, hogy megállapítsa, történt-e bűncselekmény.

A főkapitányság azonban elfogultság miatt kizárási indítványt terjesztett elő az Országos Rendőr-főkapitányságon, amelyre tekintettel az eljárás lefolytatására a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte ki – közölték a hvg.hu kérdésére. Annak Bűnügyi Osztálya június 25-én befejezte a feljelentés-kiegészítési eljárást és „a feljelentést a cselekmény büntethetőségének elévülésére tekintettel elutasította”.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.