Itthon hvg.hu 2015. június. 08. 17:04

Orbán Gáspárt is lefotózták a BL-döntő díszpáholyában

Orbán Viktor egykori focista fiát, Gáspárt is elvitte magával a Bajnokok Ligája szombati döntőjére Berlinbe.

Újra elvitte Gáspár fiát egy fontos futballdöntőre a magyar kormányfő – írta a 444.hu, amely a Getty Images egyik fotóján szúrta ki Orbán Gáspárt apja és az MLSZ-elnök Csányi Sándor mellett a berlini díszpáholyban.

A portál szerint a Barcelona-Juventus mérkőzésen érintett spanyol és olasz delegáció mögött a magyar csoport volt a legnépesebb.

Orbán magánemberként vehetett részt a BL-döntőn, legalábbis erre utal, hogy a kormányfő hétvégi programját firtató kérdésre Havasi Bertalan, a miniszterelnöki sajtóiroda vezetője a 444.hu-nak azt válaszolta, Orbán Viktor hivatalos programjairól tud tájékoztatást adni a szerkesztőségek számára.

Orbán Gáspár tavaly a brazíliai focivébé döntőjét is a díszpáholyból nézte meg apja társaságában. Később levélben kifogásolta, hogy a 444.hu foglalkozott ezzel. Akkor azt kérte, amíg "esetlegesen közszereplővé nem válik", vagy ráutaló magatartást nem tanúsít, addig ne írjanak róla semmit.

"Semmilyen, erre önöket feljogosító szerepkört vagy tisztséget nem töltök be, feladatot nem látok el, ezért nyomatékosan kérem a tisztelt szerkesztőséget, hogy ezt a kérésemet tartsák szem előtt" – fogalmazott akkor és aláírása mellé odaírta azt is, "magyar állampolgár".

Orbán Gáspár apjával a tavalyi vébédöntőn
AFP / Pedro Ugarte
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.