2015. június. 06. 19:54 MTI Utolsó frissítés: 2015. június. 06. 19:55 Itthon

A pedagógusokat köszöntik itthon holnap

Vasárnap lesz a pedagógusnap: a közoktatásban és a felsőoktatásban dolgozókat köszöntik majd.

Magyarországon a pedagógusokat 1952 júniusa óta köszöntik, akkor adták át először a kiváló tanítói és tanári okleveleket az ország legjobb oktatóinak.

Csütörtökön Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős miniszter Eötvös József-, Szent-Györgyi Albert-, Apáczai Csere János-, Brunszvik Teréz- és Németh László-díjakat adott át kiemelkedő munkájukért több mint 170 pedagógusnak.

A köznevelésben körülbelül 170 ezren, a felsőoktatásban csaknem 20 ezren dolgoznak itthon.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.