Itthon hvg.hu/MTI 2015. május. 29. 07:33

Külföldön él a bencés tanár, a főapát Skype-on beszél vele

Külföldön él a pannonhalmi gyermekbántalmazási ügybe keveredett bencés tanár, de tud arról, hogy itthon nyilvánosságra hozták a történteket – mondta a Népszabadságnak Hortobágyi Cirill, a főapátság perjele, aki egyik tagja volt a főapát által felállított vizsgálóbizottságnak is.

Várszegi Asztrik püspök főapát Skype-on előzetesen tájékoztatja külföldre költözött volt rendtársát azokról a lépésekről, amelyet az ügyében a főapátság tesz – közölte a Népszabadság szerint Hortobágyi Cirill perjel. A volt tanár szerinte arról is tudott, hogy a távirati irodán keresztül nyilvánosságra hozzák a történteket.

A perjel arra a kérdésre, hogy a szerzetes tanár elismerte-e azt, amivel vádolják, azt válaszolta, úgy látja, volt rendtársa még nem tart ott, hogy ezt beismerje. Szerinte az a tény azonban, hogy elhagyta a rendet és kérte Ferenc pápát, helyezze át az egyházi státuszból világiba, azt mutatja, annyit belátott, hogy az eddigi munkáját nem folytathatja.

MTI / Jászai Csaba

A Pannonhalmi Főapátság hétfő este közölte, hogy tavaly októberben belső vizsgálat indult kiskorú veszélyeztetése miatt egy szerzetes-nevelőtanár ellen, miután Várszegi Asztrik főapát tudomására jutott egy tíz évvel ezelőtti cselekménysorozat. A főapát a Nők Lapjának később azt mondta, a tanár "illetlen érintésekkel” illette diákjait.

A rendőrség kedden feljelentéskiegészítést rendelt el az ügyben, miután a sajtóból tudomást szereztek a főapátság kiskorú veszélyeztetése miatt elindított belső vizsgálatáról. Papp Áron, a Pannonhalmi Főapátság médiafelelőse hétfőn azt mondta, "körültekintő egyházi kivizsgálást folytattak le, amelyről a Vatikán illetékes hivatalát is értesítették". Rendőrségi eljárás azért nem indult, mert egyik érintett sem tett büntetőfeljelentést – tette hozzá akkor.

A hvg.hu beszélt olyan volt pannonhalmi diákokkal, akik nem ennek a nevelőtanárnak az osztályába jártak, de valamennyire ismerték, és ráláttak pedagógusi munkájára. A véndiákok elmondása szerint saját osztályaival és más osztályokkal is furcsa viszonyt alakított ki a tanár, akinek „a hatalommal volt fura viszonya”.

Volt, hogy teátrálisan megsértődött rájuk, mire az osztálynak teátrálisan bocsánatot kellett kérnie. Teljes elfogadást követelt, nagyon személyes viszonyra törekedett, „őt szeretni kell”, és a diákjainak úgy kell gondolkodni, ahogy ő.

„Főleg a saját osztályában érvényesült ez, ami valósággal kettészakadt: a neki behódolók, akik mindenben követték, és a mondjuk úgy, hogy rosszfiúk, akik erre nem voltak hajlandóak. Nagyon erőltette a saját szemléletét, azt, hogy mindent vele beszéljenek meg, mindenről tudjon” – mondta nevének elhallgatását kérve egy egykori diák.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.