2015. május. 28. 12:05 MTI Utolsó frissítés: 2015. május. 28. 12:40 Itthon

Elővette Pokorni ötletét az MSZP a kilencéves általános iskoláról

A Pokorni Zoltán által korábban felvetett kilencéves általános iskola tervét melegítette fel most az MSZP is.

Az MSZP szerint négyről öt évfolyamosra kell bővíteni 2017 szeptemberétől az alsó tagozatot, így összesen kilenc évfolyamos lenne az általános iskola.

Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke azt mondta, a gyerekek iskolában eltöltött első éveik alapvetően meghatározzák jövőbeli teljesítményüket, ezért meg kell változtatni az alapozó képzést, több időnek kell jutni az alapkészségek fejlesztésére, az írásra, az olvasásra, a számolásra. 

Hozzátette, a kilenc évfolyamos általános iskola mellett négy évfolyamos gimnáziumot és szintén négy évfolyamos szakközépiskolai rendszert javasolnak. Az MSZP továbbra is támogatja a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emelését, illetve a szakközépiskolákban a közismereti órák számának növelését.

Kunhalmi Ágnes szerint az általános iskola szerkezetét alapvetően megváltoztató lépés önmagában nem elég, meg kell változtatni a tanterveket, a tankönyveket. A szakmát, a szakszervezetek, oktatáskutatókat, pedagógusokat hívják segítségül, hogy 2016-ig együtt dolgozzák ki a részleteket, és 2017 szeptemberétől vezessék be az öt évfolyamos alsó tagozatot.

Kunhalmi Ágnes a javaslat költségeit tanévenként 28-30 milliárd forintra becsülte. Ennek fedezetét a költségvetésben meg lehet teremteni, ha van akarat rá - mondta.

Korábban Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök állt elő azzal a felvetéssel, hogy érdemes-e meghosszabbítani az általános iskolai képzés idejét egy évvel. 

Rogán Antal frakcióvezető a párt februári frakcióülése után azt mondta, azonosították azt a súlyosnak tűnő problémát, hogy az általános iskolából kikerülő gyermekek egy jelentős része nem tudja elvégezni a középiskolát, nem szerez képzettséget. "Ez a gimnáziumokba menő tanulóknak a 30 százaléka, a szakoktatás irányába menő tanulóknak pedig közel a 40 százaléka" - közölte.

Akkor hozzátette azt is, hogy ha ezek a diákok nem szereznek végzettséget, akkor a fiatalkori munkanélküliek arányát fogják növelni. Márpedig szerinte a kormánynak eltökéltnek kell lennie a fiatalkori munkanélküliség elleni küzdelemben, ezért mindent meg kell tenni az általános iskolai képzés színvonalának javításáért, hogy ne legyen lemorzsolódás sem a gimnáziumokban, sem a szakoktatás és a szakképzés területén.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.