Hol vannak már a többezres ellenzéki tüntetések? Lassan már semmi nem veri ki a biztosítékot, az "Orbán-takarodj!" elfogadható alternatíva nélkül kiüresedett, a tüntetések szervezői elfáradtak.
Az ellenzéki tüntetések kifulladtak. A pártok nem is próbálkoztak az utóbbi időben nagyobb demonstrációval, de a magukat pártfüggetlennek valló, jobb híján civilnek nevezett szervezők tüntetései is rendre szinte észrevétlenek maradnak.
Pedig a tüntetés műfaja nem haldoklik: az egészségügyi dolgozók közel 10 ezren vonultak végig a belvároson, május 29-én a szociális szférában dolgozók tüntetésére is rengetegen érkeznek Budapesten kívülről is a szervezők szerint, és a valamennyire más jellegű Pride is nagy buli szokott lenni. Ha egy-egy jól körülhatárolható csoportot büntet a rendszer, és nem csak Budapest aktivizálódik, akkor általában nagyot üt egy tüntetés.
Egyszerűen arról van szó, hogy az “Orbán takarodj!” mantrára rágörcsölő kezdeményezések már képtelenek a korábbi tömegeket mozgósítani.
Az Összefogás 2014-es leszereplése, és az újabb kétharmados Fidesz-tarolás után érezhető volt a magukat baloldalinak vallók kétségbeesése, és eleinte a pártokból kiábrándultak minden tüntetésre rámozdultak. A demokonjunktúra kitermelt egy halom egymással is versengő csoportosulást, akik azonban képtelenek voltak csábító alternatívát felmutatni, a kormányzati politika tagadására meg ráuntak az emberek és fokozatosan elmaradoztak.
Impotens szervezők, közönyös társadalom
Legutóbb a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szervezett tiltakozást a Humán Platform segítségével. És való igaz, hogy a zuhogó eső nem segített a tüntető pedagógusoknak, de az a körülbelül 300 ember, amennyit a 21 (!) támogató szervezet az utcára tudott vinni, a rossz idő ellenére is borzasztóan kevés.
Világosan látszik, hogy ha nincs érezhető eredmény vagy látható cél, akkor már a kutyát sem érdekli, hogy éppen ki akarja elkergetni Orbánékat. És ebben vastagon benne van a “civilek” impotenciája: gyakran minősíthetetlenül rossz, unalmas beszédek, állandóan ismétlődő forgatókönyv, kiszámíthatóság, fásultság.
Ha lehet is eredményt elérni, az a Fidesz szétesése miatt van: amikor a legfelső vezetés a boszorkánykonyhában kitalál egy netadót, amivel a fideszesek többsége sem ért egyet, és a közönyösöket is sikerül felhergelniük, akkor kénytelenek meghátrálni. Az még kérdéses, hogy eléggé feldühíti-e az embereket a felsőoktatás újabb ad hoc áthangszerelése, a Corvinus ingatlanainak elkótyavetyélése, vagy megijed-e eléggé az agyondolgoztatott és méltatatlanul alulfizetett egészségügyi dolgozóktól a kormány ahhoz, hogy ne csak újabb bérpótlékokkal próbálja őket lekenyerezni.
Az eddigi forgatókönyveket elnézve kevéssé valószínű: a szolidaritás legfeljebb papíron tetszik a többségnek.
Esetleg még vidáman megnyomja valaki kétszer az autóban a dudát, ha tüntetőket lát, de az a legritkább, hogy csatlakozzanak olyan megmozduláshoz, ami nem őket érinti közvetlenül -- panaszkodnak általában a tüntetésszervezők.
“Ha végigsétál maximum ezer ember a Rákóczi úton egy buszsávban, attól melyik kormány fog meghátrálni? Mondjuk az a kormány, amelyik a társadalmi párbeszédet azzal tudja le, hogy amikor eszébe jut, akkor konzultál egyet? Az a csoda, hogy egyáltalán még vannak, akik veszik a fáradságot, hogy szabadidejüket egy jórészt értelmetlen sétálással töltsék, és eljátsszák a biodíszlet szerepét abban, hogy a szervezők a köztudatba lőhessék a médián keresztül a véleményüket” – írta egy kiábrándult aktivista, amikor arról kérdeztem, miért nem látni mostanság tüntetéseken.
Alig maradtak talpon
Egy korszak ért véget észrevétlenül, és nemcsak amiatt, mert a nem éppen makulátlan múltú Szabó Gábor “Tuareg” tábort bontott a Kossuth téren. Jóval komolyabbnak tűnő, friss szervezőgárdák is eltűntek a süllyesztőben. Az idén januárban zászlót bontó MostMi, amit az ex-Millás Takács Bori és az iWIW-alapító Várady Tibor hívott életre, szinte születése pillanatában halt el valós hátország hiányában. Váradyról azt mondják sokan, hogy nem politikus alkat, és sejtették, hamar ki fog esni ebből a körből; vissza is húzódott a háttérbe és egy civil kezdeményezéseket támogató közösségi oldal fejlesztésén dolgozik.
A netadó elleni tüntetéssel berobbanó Nem Némulunk El! csoport a “Közfelháborodás Napját” még megszervezte, de tavaly november óta ők is elnémultak. Egy bennfentes forrás azt mondta, Nemes Balázzsal egy politikai vitaesten futott össze, ahol kiscsoportos vitákat tartottak közéleti kérdésekről, amiről azt mondta: “Kedves volt, aranyos volt, semmi több.”
A Nem Némulunk El! részt vett Vágó Gábor volt LMP-s képviselő, jelenlegi antikorrupciós aktivista legújabb projektjének (ami a Demosz Vándorgyűlés) egy gyűlésén is, bár állításuk szerint nem tagok. Ez olyan ernyőszervezet, amely különféle civil és aktivista csoportokat és szervezeteket koordinál, és városról városra járva szervezi az ellenállást. Vannak ismertebb tagszervezetek, mint például a Humán Platform, az Y-GEN (az Együtt ifjúsági szervezete), a Food Not Bombs, és ismeretlenebbek is, például a FASZOM (Fiatal Aktivisták Szerveződése Okosabb Magyarországért).
A Humán Platformról tagjai elmondták korábban, hogy ők semmiképpen nem lesznek párt, maradnak ernyőszervezet, de ebbéli mivoltukban sem történt sok előrelépés. A Tedd magad szabaddá! tüntetés utáni várt fellendülés is elmaradt. Az aktivisták és civilek összefonódása viszont olyan helyeknek köszönhetően, mint a Gólya vagy az Auróra spontán módon, nélkülük is öles léptekkel halad. Érdekképviseletben, szervezetek összefogásában és a tüntetésszervezési know-howban a Humán Platform továbbra is fontos szereplőnek számít, de a szervezet legemblematikusabb arcának, Gulyás Mártonnak a kiválásával a HP kifelé is elszürkült.
A Százezren az internetadó ellen és a 60ezren a MAGÁN Nyugdíjukért, azaz Gulyás Balázs és Vajda Zoltán projektje tart ki a mai napig: ők együtt indították az Új Magyar Köztársaságot kezdeményezést. Ez az a formáció, amelyik március 15-én nem kevesebb, mint 19 kérdéssel sokkolt, majd kevésbé látványosan további 9-et is hozzáadott a már egyébként is terjedelmes listához. Korábban megírtuk, hogy a rendszerbontó népszavazás alkalmatlan formája a politikai ellenállásnak, de Gulyás és Vajda bíznak benne.
Vajda a PDSZ-tüntetésen azt mondta beszédében, hogy jelenleg ez az egyetlen épkézláb ellenzéki kezdeményezés, országosan 3000 szimpatizánsról és több száz potenciális aláírásgyűjtőről beszélt, ami erős túlzásnak tűnik annak a fényében, hogy Facebook-oldalukat mindössze 1425-en lájkolják.
Gulyás elmondta a hvg.hu-nak, hogy egyben kezelik a 28 kérdést, úgyhogy megvárják a Kúria döntését, ugyanis fellebbeztek a Nemzeti Választási Bizottságnál, mivel az elkaszált a 28 kérdésből 23-at. Bíznak abban, hogy a Kúria “nem akar veszíteni az arcából”, ezért átenged még jó néhány kérdést, amire szükségük is lenne, ugyanis egyelőre kevésbé fajsúlyosakat hitelesített csak az NVB.
Akut pártundor
A pártokhoz való viszony még mindig központi kérdés ebben a tüntetésszervező körben: vannak, akik minden párttól egyaránt irtóznak, vannak, akik párttagok, és sokan a két végpont között vannak. A pedagógusok tüntetésén “civilként”, az Új Magyar Köztársaságot képviselve Vajda Zoltán is mondott beszédet, ami azon túl, hogy háromgyerekes apaként érintett az oktatási rendszer átalakításában, nem szólt másról, mint a “rendszerbontó népszavazás” promózásáról. Vajda a XVI. kerületben az Együtt önkormányzati képviselője, emiatt az egyik szervező szerint voltak olyanok, akik otthon maradtak.
A pártundort főleg a rendszerváltás óta levitézlett alakulatok magyarázzák, de ez a stigma ráégett az Összefogás fiatalabb alakulataira is, így az Együtt és a PM is vállalhatatlan sokak szemében. Valamint olyanok is vannak, akik a Milla betagozódását az Együttbe a civilség elárulásának tartják, és előre félik azt a pillanatot, amikor újra valami hasonló fog történni.
Két stratégia van kibontakozóban a tüntetésekben utazók között: idővel önálló pártot szerveznének – bár ezt próbálják titkolni, vagy a távoli jövőbe tolni. (Ez alól kivételt az elfuserált hídfoglalásaival elhíresült Büki Zoltán képez, aki éppen hétfőn indít pártot Demokratikus Magyarországért Civil Társaság néven.) Vagy belátják, hogy egy képviseleti demokráciában kénytelenek lesznek előbb-utóbb egy már létező párt szekerét tolni. Akik folytatnák a civil politizálást, már más utakat keresnek: mozgalom építésen törik a fejüket, illetve egy-egy ügyre specializálódó, a polgári engedetlenség más formáit is gyakorló szervezetben működnek.
