Itthon hvg.hu 2015. május. 19. 15:44

Orbán beleáll a vitába Strasbourgban - elárulta, mit fog mondani

Nem vált be az, hogy Brüsszelből központilag kell szabályozni a bevándorlók kérdését, a halálbüntetésről szóló szabályokat pedig szívesen látná tagállami jogkörben - közölte a Magyarországról szóló keddi EP-vita előtt Strasbourgban Orbán Viktor a magyar sajtónak.

Orbán Viktor bele fog állni a bevándorlásról és a halálbüntetésről szóló vitába az Európai Parlament keddi vitájában, legalábbis erről árulkodik, amit a plenáris ülés előtti sajtótájékoztatón mondott.

A miniszterelnök közölte, Magyarország azt szeretné megvalósítani, hogy a magyarok mondhassák meg, legyenek-e itthon bevándorlók vagy sem. Szerinte az eddigi tapasztalatok alapján nem vált be az a gondolat, hogy Brüsszelből központilag kell szabályozni a bevándorlók kérdését, és attól tartanak, az esetleges kvóták sem jelenthetnek megoldást.

Orbán szerint az európai polgárok kétharmada támogatja a szabad mozgást és munkavállalást az EU-n belül, de kétharmaduk nem akar bevándorlókat az EU-n kívülről. Ezért az EP-képviselők nem tehetik meg, hogy ne foglalkozzanak a kérdéssel, ez pedig arról szól, hogy hogyan lehet érvényt szerezni az európai emberek álláspontjának - tette hozzá. 

Az EU-vezetők álláspontját kellene megváltoztatni, erre tesz kísérletet Strasbourgban, de ez egy hosszú menetelés lesz - közölte Orbán. 

Orbán Viktor magyar újságíróknak nyilatkozik Strasbourgban
MTI / Koszticsák Szilárd

Arról is beszélt, hogy az EU-ban vannak volt gyarmattartó országok és nem gyarmattartó országok, a tagállamok ezért kulturálisan is különbözően állnak a bevándorlás kérdéséhez. Magyarország nem volt gyarmattartó, és Orbán szerint értéknek tekintjük, hogy az ország homogén a kultúrájában és ezt nem akarjuk feláldozni.

Egy lehetetlen közös nevező helyett minden országnak adjuk meg a jogot arra, hogy maguk döntsenek a bevándorlásról - tette hozzá.

A halálbüntetéssel kapcsolatban azt mondta, az EP-ülésen emlékeztetni fog mindenkit, hogy Magyarország nem írt alá semmit arról, hogy milyen témát, kérdést vethet fel. A halálbüntetés témájának felvetése szerinte a szólászszabadságról szóló kérdés. Ne legyenek tabuk, őrizzük meg a szólásszabadságot és a demokratikus jogot, hogy miről akarunk beszélni és miről nem - közölte.

Orbán azt mondta, Magyarországnak be kell tartania a halálbüntetésről szóló egyezményeket, de ezeket lehet módosítani. Hozzátette, szívesen látna egy olyan változást az uniós közjogban, amely visszaadná az erről szóló szabályok meghozatalát nemzet jogkörbe.

Az EP-ülésen a magyar demokráciával kapcsolatban szóba kerülő esetleges kérdésekről azt mondta, Magyarország a jogállamiság röntgengépével legtöbbször átvilágított tagállam, "a leleteink megfelelőek".

Orbán Viktor kedd délután szólal fel az EP plenáris ülésén a saját kérésére, majd a vita után nemzetközi sajtótájékoztatót is tart a tervek szerint.

A strasbourgi eseményre azért kerül sor, mert az EP szabadságjogi kérdésekben illetékes szakbizottsága korábban vitát folytatott a halálbüntetés visszaállításának Orbán Viktor által javasolt napirenden tartása, illetve a menekültüggyel kapcsolatos magyar kormányzati megnyilatkozásokkal, például a bevándorlási nemzeti konzultációs kérdőív kérdéseivel kapcsolatban.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.