2015. május. 18. 21:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. május. 18. 21:13 Itthon

Az ózdi Fideszt is feloszlatták

Bejelentette a Fidesz ózdi alapszervezetének feloszlatását hétfő délután Riz Gábor választókerületi elnök.

A tavaly októberi helyhatósági választások eredménye sokak szerint megelőlegezte a megszűnést, miután a Jobbik polgármesterjelöltje kétharmados győzelmet aratott a kormánypártiak addigi polgármestere fölött.

Már az előző négyéves ciklusban is sok vita volt az ózdi Fideszben, a belső ellentétek mindennapossá váltak, ennek tett most pontot a végére Riz Gábor országgyűlési képviselő. A választókerületi elnök bejelentette: az egyre erősödő rejtett problémák miatt morális válság alakult ki, emiatt széthúzás volt tapasztalható, ami a pártszövetség érdekeit veszélyeztette.

Riz Gábor szerint szükség van egy letisztult alapszervezetre, amelynek tagjai egy új struktúrában tudják munkájukat végezni. A korábbi Fidesz-tagoknak van lehetőség a folytatásra, ha a választókerületi tanács támogatja újbóli felvételüket.

A tagok a napokban kapják kézhez az írásbeli tájékoztatót és egy belépési nyilatkozatot, amelynek leadási határideje 15 nap.

Ugyancsak hétfőn jelentették be, hogy az esztergomi Fideszt is feloszlatták.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.