Az elmúlt öt évben megugrott a korai iskolaelhagyók aránya. A fiatalok csaknem nyolcadának csak alapfokú végzettsége van, és jó eséllyel az is marad. Ezzel a hátsó harmadban tanyázunk az unióban.
Az ezredforduló és 2010 között 13,9 százalékról 10,5 százalékra csökkent az iskolát korán elhagyók, az úgynevezett leszakadók aránya, 2011-ben újra 11,2 százalékra emelkedett, majd még tovább romlott, folyamatosan távolodva az uniós céltól - írja az mno.hu. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 2013-ban a 18-24 éves fiatalok 11,8 százaléka csupán alapfokú végzettséggel rendelkezett, és semmilyen képzésben nem vett részt.
A nők között régóta kevesebb a korai iskolaelhagyó, mint a férfiaknál: 2013-ban a férfiak között 12,5, a nőknél pedig 11,4, százalék volt. Észak-Magyarországon volt a legmagasabb (19 százalék) a leszakadók aránya, de 15 százalék feletti a leszakadók aránya a Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldön is.
Hátul vagyunk az unióban |
Az Európai Unióban 2013-ban Horvátországban, Szlovéniában, Csehországban és Lengyelországban volt a legkedvezőbb helyzet, 6 százalék alatti mutatóval. Magyarország a 28 ország rangsorában a 21. helyen áll, ami a 2010-es 12. helyhez képest 9 helyes rontást jelent. Olvasás szempontjából sem sokkal jobb a helyzet, Magyarország ott a 18. helyet foglalja el. |
A leszakadók száma alapvetően egyrészt attól függ, hogy mennyien hagyják el az iskolarendszert alacsony iskolai végzettséggel, másrészt pedig, hogy milyen arányban vesznek részt a fiatalok a felnőttoktatásban - 2010 után mindkét mutató kedvezőtlenül alakult. A helyzet romlásának köze lehet ahhoz is, hogy 2012 őszétől a kormány 18 évesről 16 éves korra szállította le a tankötelezettség korhatárát, így a középiskolákból, szakiskolákból könnyebbé vált a lemorzsolódás.
Olvasás szempontjábólis rosszul állnak a magyar fiatalok, az ezredfordulótól 2009-ig csökkent a mutató (23-ról 18 százalékra), ám a legutóbbi, 2012-es PISA-felmérés szerint azóta 2012-re 2 százalékponttal nőtt, és így majdnem 20 százalékra emelkedett a szövegértésből rosszul teljesítők aránya. A két nem között óriási az eltérés: a fiúk 27, a lányok 13 százaléka nem érte el a 2. szintet, ami azt jelenti, hogy a 15 éves fiúk több mint negyede, míg a lányok nyolcada gyakorlatilag funkcionális analfabéta.