2015. május. 10. 19:24 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. május. 11. 08:13 Itthon

Alvó beteget néztek halottnak, majd ledobtak egy holttestet a részeg betegszállítók

Ittas betegszállítók elejtettek egy halottat a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban péntekről szombatra virradó hajnalban – számolt be az esetről az RTL Klub vasárnap esti híradója.

Muraközi Zoltán, a kórház főigazgatója az eset körülményeiről az MTI-nek azt mondta, hogy a két ügyeletes betegszállítónak hajnali két órakor kellett volna az egyik krónikus osztályon elhunyt beteget a halottasházba vinni, de ők annyira ittasak voltak, hogy elejtették a holttestet.

Az RTL Híradója szerint azonban még ezt megelőzően a két ittas betegszállító összekeverte a nem sokkal korábban meghalt idős férfit egy másik beteggel, és először ezt a másik, alvó férfit próbálták a hullaházba vinni. Miután ezt észlelték, és a 81 éves férfi holttestéért mentek, akkor ejtették le.

Az esetet a nővérek azonnal jelentették az ápolási igazgatónak – mondta a főigazgató, aki az ápolási igazgatóval együtt azonnal a kórházba ment, és megszondáztatták a betegszállítókat. A vizsgálat pozitív lett, így a két betegszállítót – akik előzőleg egy másik osztályon keresték a halottat – azonnal felfüggesztették, és új betegszállítókat hívtak be ügyeletbe.

 Muraközi Zoltán "főbenjáró bűnnek" nevezte, hogy munkaidőben alkoholt fogyasztottak a betegszállítók, de ez eltörpül amellett, hogy elejtették a holttestet, amelyen sérüléseket találtak. A két betegszállító munkaviszonyát hétfőn várhatóan azonnali hatállyal megszüntetik – jelezte a berettyóújfalui kórház főigazgatója.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.