Itthon hvg.hu 2015. május. 06. 18:19

Lecigányoztak és lerángattak egy fiatalt a 7-es buszról

Május 1-jén fennhangon szidalmaztak, lecigányzotak és lerugdostak egy fiatal fiút a 7-es buszról – írta a BKV-figyelő olvasója. A BKK kivizsgáltatta az esetet, és a buszt üzemeltető cég szerint egészen más történt. Szerintük részegek veszekedtek, és a szidalmazott férfi maga sem ártatlan az ügyben.

Fennhangon szidalmaztak, lecigányoztak egy fiatal fiút egy Zugló felé közlekedő 7-es buszon május 1-jén, majd le is rángatták a buszról – írta a BKV-figyelőnek egy szemtanú.

A BKK vizsgálatot kezdeményezett a buszt üzemeltető cégnél. Mint közölték, nem rasszista incidens történt, csak részegek veszekedtek. A szolgáltató cég, a T&J Busz Projekt Kft. szerint a sértett fiú hangosan káromkodott, és a levélíró szemtanú sem viselkedett megfelelően. A cég közleménye azonban nem ejt szót cigányozásról és bántalmazásról. A buszról való lerángatást pedig azzal magyarázzák, hogy akkor valójában az utas leszállását könnyítették meg.

Wikipedia / Kemenymate

A szemtanú szerint az eset késő este, 23 óra körül történt. Mint írta, a fiú a széken aludt, úgy alázta valaki fennhangon és rasszista kifejezésekkel, miközben a sofőr és az utazóközönség csak hallgatott. Az illető a szemtanú szavai szerint gyakorlatilag lerugdosta a buszról a fiatalembert. Amikor a szemtanú rászólt a szidalmazóra, az a képébe nevetett, hogy akkor jelentse fel. A bántalmazott közben szólt a sofőrnek, hogy kihívta a rendőröket, várja meg őket vele együtt. A sofőr azonban becsukta az ajtót és továbbhajtott.

A buszüzemeltető cég a bloggal közölte, hogy elítél mindenfajta rasszista megnyilvánulást. Mint írták, a busz kameráinak felvételei alapján nem teljesen úgy történtek a dolgok, ahogy a szemtanú írta. Először is, a sértett feküdt az ülésen, mire két ember megpróbálta felébreszteni "élsz még ember, nehogy meghalljál" kijelentéssel. A mozdulat a fekvő embernek nem tetszett, ezért kerekedett szóváltás a T&J közleménye szerint. Kisvártatva "a fekvő helyzetből felült utas leszállt az autóbuszról, amit a vitában részt vevő másik fél egy erősebb rántással ‘segített meg’" – írta a cég. A megállóban folytatódott a vita, majd a panaszos "anyád ütött volna agyon" kiáltással visszaszállt, és újra elfoglalta a helyét – így a cég. Amikor a bántalmazók leszálltak, akkor kérte a panaszos, hogy várjon két percet a megállóban a sofőr, amit a cég szerint ő teljesített is. A megállóban folytatódott a vita. Mivel nem jött ki a rendőrség, a busz továbbhajtott.

A cég állítja, hogy a panaszos nem is hívott rendőrséget, mert nem telefonált a videofelvételek alapján. Ráadásul ő is keményen szidalmazta a másik felet. A cég szerint a vita résztvevői alkohol vagy más tudatmódosító befolyása alatt álltak. "A felvételek alapján semmilyen rasszista megnyilvánulás nem volt tapasztalható, hanem két, feltételezhetően ittas személy vitatkozását rögzítették a felvételek" – összegezték az esetet.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.