Fotó: Sikeresen landolt az Air China első budapesti járata
A Peking-Budapest járat heti négy alkalommal érkezik majd a Liszt Ferenc Repülőtérre.
Először landolt magyar földön az Air China repülőgépe. A Pekingből induló járat hetente négyszer érkezik majd a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A kínai nemzeti légitársaság Airbus A 330-200 típusú gépei Fehéroroszország fővárosában, Minszkben fognak megállni a magyar főváros felé jövet.
Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.