Nem várt a Jobbikra Orbán a halálbüntetés visszaállításával kapcsolatban, és ezzel olyan elődök nyomdokaiba lépett, mint Torgyán József vagy Horn Gyula. A HVG korábban nagyon sokat foglalkozott a halálbüntetés visszaállításának kérdésével, ezeket a cikkeket tekintettük át.
Időről időre meglebegteti Orbán Viktor a halálbüntetés visszaállításának lehetőségét: így szinte menetrendszerű volt, hogy Pécsen – a kaposvári trafikos gyilkossággal kapcsolatban – újra szóba hozta, hogy a halálbüntetés kérdését hazánkban napirenden kell tartani. A miniszterelnök az első kormányzati ciklusa idején a nyolc áldozatot követelő móri rablógyilkosság után is hangoztatott hasonló véleményt.
Csak akkor még nem a Jobbikra kontrázott rá, hanem olyan neves elődökre, mint koalíciós társa, Torgyán József kisgazda pártelnök, Boross Péter vagy Horn Gyula. A legsúlyosabb büntetőjogi szankció eltörlése óta számtalan alkalommal szóba került a visszaállítás gondolata. Az ügyben Tóth Tamás sárszentmihályi polgármester kezdeményezésére 1999-ben még aláírásgyűjtés is történt, több tízezren támogatták is az ötletet.
Orbán Viktor mellett tavaly áprilisban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is a halálbüntetés megszűnését siratta, amikor azt mondta, "a bíróságok nem ismerik a magyar valóságot", és hogy személy szerint sajnálja, hogy nem lehet visszaállítani a halálbüntetést. Ez egyébként a Jobbik programjának része, de mint láttuk, Orbán nemcsak azóta hozza fel, mióta jobbról versenytárs tűnt fel a porondon.
Az 1990-es mérföldkő
A hatvanas években még évenkénti átlagosan nyolc, a hetvenes-nyolcvanas években három alkalommal végeztek ki elítételteket. – írta Bódi Stefánia a Hadtudományi Szemlében 2008-ban megjelent tanulmányában. Az utolsó kivégzést itthon 1988. július 14-én hajnalban hajtották végre: rablógyilkosságért akasztottak fel egy 28 éves férfit.
Végül az Országgyűlés határozathozatalát beelőzve az Alkotmánybíróság nyilvánította 1990-ben alkotmányellenesnek a halálbüntetést, amivel hazánk csatlakozott az erről szóló európai emberi jogi egyezményhez. Zlinszky János alkotmánybíró akkoriban úgy érvelt, hogy bár „a halálbüntetés kétségkívül kizárja a bűnismétlés veszélyét, a társadalom rendszerint mégis újratermeli a bűnözés előfeltételeit”, és hogy a halálbüntetés legfeljebb elleplezni képes, hogy „az állam nem fordít elég gondot a biztonságos együttélés feltételeinek megteremtésére”.
A halálbüntetés eltörlése után megnőtt azok aránya, akik támogatták volna a döntés visszavonását. Egy 1991-es Szonda Ipsos-felmérés szerint Magyarország felnőtt lakosságának 77 százaléka ellenezte a büntetési tétel kivezetését. Ugyan a rendszerváltást követő években megnőtt a szándékos emberölések száma 200-ról mintegy 300-ra, de a 2000-es évek első felében átlagosan már csak 228 emberölés vált ismertté, ami csak durván tíz százalékkal haladta meg a késő Kádár-korszak hasonló mutatóját. Tehát a visszaállítást igazából a statisztika se indokolná.
Az eltörlés után már vissza is hozták volna
A HVG két évvel ezelőtt összeszedte a halálbüntetés ellen és mellette szóló érveket. A pártolók azt hozták fel, hogy a halálbüntetésnek a statisztikák szerint elrettentő hatása van, és hogy túl költséges az életfogytiglani büntetést töltők eltartása. Felmerült támogató érvként az is, hogy az áldozatok családja és a társadalom megnyugodhat, mivel bizonyosak lehetnek abban, hogy az elkövetők mást nem ölhetnek meg, valamint, hogy hogy az új nyomozási és bizonyítási eljárásokkal könnyebb szavatolni, hogy ártatlan embert ne végezzenek ki.
A legsúlyosabb büntetőjogi szankciót ellenzők szerint a statisztikák nem igazolják a halálbüntetés elrettentő hatását, a bűnözőket nem az ítélet riasztja el a bűncselekményektől, hanem legfeljebb a lebukás valószínűsége. Hangsúlyozták azt is, hogy az ítéletet nem lehet visszacsinálni, ártatlan embereket is kivégeztek már, és hogy az államnak nincs joga elvenni egyetlen polgára életét sem, valamint hogy a kivégzések és az addig elvezető peres eljárások költsége nem sokkal alacsonyabb, mint a bűnözők fogvatartásáé. Emellett persze előkerült az az érv is, hogy a halálbüntetés elavult, barbár büntetési forma.
Különböző szakmai vélemények
2011-ben Hack Péter alkotmányjogász a 77 embert megölő és ezért 21 év börtönbüntetésre ítélt Anders Behring Breivik ügyében azt írta a HVG-ben, hogy „vannak olyan esetek, ahol a cselekmény súlyával, az elkövetés módjával, annak motívumaival, az áldozatok számával arányos, társadalmilag elfogadható igazságos büntetés csak a halálbüntetés lehet. A halálbüntetésről értelmetlen absztrakt vitát folytatni, a kérdés mindig az, hogy egy adott konkrét bűntettnek mi az arányos és igazságos büntetése…" Hack szerint a büntetés legitimitását nem egyedül a visszatartó erő adja, hanem az is, hogy "a társadalom igazságérzete és a jogi szankciók minél inkább egybeessenek.”
Fleck Zoltán jogszociológus ezzel szemben ugyanitt úgy érvelt, hogy a halálbüntetés végletes és végzetes, jóvátehetetlen. "Visszaállításának akár csak a lehetőségéről is beszélni: ez ma inkább a jogállam sírköve, a korlátlan hatalom szimbóluma." Finszter Géza kriminológus szerint sincs a szankciónak visszatartó ereje, nem éri el azt a célt, amivel az újbóli bevezetését indokolnák: nevezetesen, hogy a kivégzések segítik megelőzni a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetését, vagy legalábbis elrettentik az emberöléstől a potenciális gyilkosokat.
