Noha a kormány folyamatos sikerként kommunikálja a tankönyvpiac átalakítását, a legújabb intézkedései inkább a visszalépés irányába mutatnak. Szó sincs komoly szemléletváltásról, egyszerűen próbálják a rendszert működőképessé tenni, miközben a károk maradandóak.
Csupa örömhírt jelentett be az Emmi a tankönyvbeszerzési időszak kezdetén: további 20 százalékkal csökken a tankönyvek ára, több idő - összesen 30 nap - áll majd rendelkezésre a tankönyvválasztásra és -rendelésre, és immár az iskola első három évfolyamának lesz ingyenes a tankönyv. Jó hír még, hogy az állami tankönyvterjesztéssel megbízott Könyvtárellátó Zrt.-nek (Kello) a könyvekért nem kell előre fizetni, és megszűnik a szűkített tankönyvlista.
Azért tündérmesére nem kell gondolnunk, ugyanis az új intézkedések mind valamilyen működési zavart próbálnak orvosolni: a Kello 2013-ban még előre elkérte a tankönyvek árát (az ingyenes első évfolyam kivételével), amit semmi nem indokolt, hiszen október 30-ig kellett csak fizetni a kiadóknak. A legnagyobb visszhangja talán a Hoffmann-levél alapján meghúzott tankönyvlistának volt, amely csak az államosított kiadók (az azóta megszűnt Apáczai Kiadó és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó), valamint az Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet (OFI) állami tankönyveit engedte megrendelni az állami iskoláknak. Ezt a listát most megszűntetik, de egyéb változtatások olyan mély nyomot hagytak a rendszeren, hogy ez semmiképp sem jelent hátraarcot.
A Kello mindezek mellett lepasszolja magáról a tanulói szintű tankönyvellátást, vagyis, hogy az iskolák által igényelt könyveket tanulókra lebontva szállítsák ki. Ehelyett marad az iskolánkénti szortírozás, amit a Kello új ügyvezető igazgatója, Tőczik Zsolt ugyancsak azzal indokolt, hogy „ezzel is az esetleges hibákat szeretnék kiküszöbölni”. A tankönyveket a Hoffmann-korszak előtt is iskolai szinten rendelték meg, a visszatérést a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (TANOSZ) is javasolta az Emminek, mert így elkerülhetőek az olyan bonyadalmak, mint az egymillió szülővel folytatott egyedi számlalevelezés. A Kello ezt írta nekünk: "A Klik-kel, a Nemzeti Pedagógus Karral és a Tankönyvfelelősök Baráti Körével folytatott konzultációk alapján született meg a 2015/2016-os tanévre vonatkozóan az a döntés, hogy a Kello az iskolák által leadott rendelések alapján intézményenként állítja össze a tankönyvcsomagokat. Az érintett szervezetek e döntésével kapcsolatos cél: pontos csomagolás, elégedett szülő, pedagógus és diák, takarékosság és környezetvédelem. A Kello ezzel egyidejűleg megháromszorozta a tankönyvfelelősök juttatását."
Mindent összevetve: a „csak az nem hibázik, aki nem dolgozik”-elvet végiggondolva a Kello inkább egy sor feladatot kiszervez. És úgy tűnik, van rá pénze: a tankönyvek beszerezési és eladási árából adódó árrése szakmai információk alapján 20 százalék körül lehet, ami magasabb, mint a szokásos könyvpiaci jutalék (12-13 százalék). Mindehhez pedig egy 14 milliárdos tankönyveladásból származó bevételt kell elképzelni 259 milliós adózás utáni eredmény mellett.
Mi történt a kiadókkal?
A kormány 2013 végén a két ünnep között hozott döntésekkel rohamtempóban államosította a tankönyvkiadást. Indoklásában a piaci folyamatokat kárhoztatta és az ellátásbiztonságra hivatkozott, pedig a tankönyvek minőségét erősen szabályozta az állam, a verseny pedig jót tett és inspirálta a tankönyvkiadókat is. De ekkor még nem lehetett látni, hogy pontosan hogyan tesz be a törvény a magánkiadóknak.
Kereszty Péter, a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (TANOSZ) elnöke a hvg.hu-nak ma arról számol be, hogy a magánkiadók csapdahelyzetben vannak. Egyes kisebb kiadók fel is hagytak a tevékenységgel vagy passzivitásba vonultak.
Most nagyon súlyos probléma, hogy nem lehet megújítani a tankönyveket. A 2013 decemberében elfogadott törvény ugyanis a kerettantervekhez igazított tankönyveket fogadott csak el. Kifejezetten nagy munkával sikerült az évkezdésre módosítani a tankönyvek egy részét, adott esetben egy-két évfolyamot. Ám a tankönyvek jellemzően családot alkotnak, az évfolyamok egymásra épülnek, így a kiadók folytatták a megkezdett harmonizációt a későbbi évfolyamokra is. Igen ám, de ezek engedélyezési eljárását az Emmi már nem folytatta le, a tankönyvvé nyilvánítás eljárási költségeit pedig visszafizették a kiadóknak. Tankönyvvé minisztériumi bevizsgálási eljárás után válhat egy anyag, de új tankönyvet nem lehet csak úgy beadni az Emminek, azt csak miniszteri felhívásra lehet benyújtani. Mit tett az Emmi? Nem írt ki új felhívást közismereti tankönyvekre, csak legfeljebb kisebb példányszámú kiadványora (pl. nemzetiségi oktatás, sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók oktatása vagy katonai alapismeretek oktatása).
Lassú halál
Ez azt eredményezte, hogy a magánkiadók ott állnak egy csonka tankönyvcsaláddal, amit drágábban lehet beszerezni, mint az állami, OFI-s tankönyveket, és nincs esélyük arra, hogy az állam engedélyezze a többi tankönyvüket. A pedagógusoknak sem egyszerű, mert ha a szülők ki is fizetik a drágább tankönyveket (az államiak EU-s pénzekből olcsóbbá lettek), a csonka tankönyvcsaláddal az ő oktatási menetük is megtörik – s az iskolák, ha tartós tankönyvi program keretében beszerezték a magánkiadó termékét, nem tudják folytatni a sort. Azaz az állam hátrányos helyzetbe hoz minden, rajta kívül álló piaci szereplőt, miközben szabályozó hatóságként is a piaci folyamatok részese. A magánkiadók tankönyvei öt évre megkapták a tankönyvi engedélyt, ebből próbálnak most megélni-túlélni, de ha a rendszer nem változik, lassú kihalásra vannak ítélve.
A tendenciát alátámasztják a számok: a TANOSZ-tagság nem kötelező, így a teljes kiadói iparág veszteségéről nem tud statisztikákat vezetni, de egyes cégek megküldték az adataikat, és ebből levonhatóak bizonyos következtetések. A Pedellus Tankönyvkiadó bizonyos könyveiből 90 százalékkal kevesebbet rendeltek 2014-ben az egy évvel korábbihoz képest, de a Krónika Novánál is 70-80 százalékos átlagos visszaesésről számoltak be. Az atlaszokat kiadó Cartographia Kiadónál is 50-60 százalékos visszaesést regisztráltak (kivéve a Középiskolai történelmi atlaszt, amely rajta volt a Hoffmann-féle ajánlott listán, abból 15 százalékkal több fogyott, mint 2013-ban). És további kiadók (részletes adatküldés nélkül) is 90 százalékos visszaesésről számoltak be 2014-ben a TANOSZ-nak.
A színes kínálat amúgy nem véletlenül volt olyan színes – a tankönyvek mindenféle tanulói és pedagógiai igényt lekövettek, az államosítással ez is veszélybe került. De ahogy a Kello esetében az állam már ráébredt arra, hogy lényegében vissza kell térni a korábbi rendszerhez, úgy a tankönyvpiacra is vissza fognak térni a magánkiadók Kereszty reményei szerint. Csak addig pár kiadó tönkremegy, pár száz család élete megroppan, és pár ezer gyerek is pórul jár.
Törvénytelen volt a Hoffmann-féle lista
A TANOSZ elnöke azt sem érti, miért kellett a tankönyvkiadás szabályait ilyen gyorsan és radikálisan megváltoztatni. Az állam fokozatosabban is beléphetett volna a piacra, hiszen a magánkiadók tankönyvei öt évre megkapták a tankönyvi minősítést, semmi nem indokolta a kapkodást. Ahogy a kapkodás része volt a hírhedt Hoffmann-féle szűkített tankönyvlista is.
Egy évvel ezelőtt, 2014 áprilisában tanárok százai szembesültek azzal a ténnyel, hogy sok esetben kettő vagy egy tankönyvből „választhatnak”, ráadásul sok helyütt kevesebb, mint egy hét alatt – igaz, ahol egyből lehet választani, nem kell sok idő. A tankönyvlista vaskos volt, több mint 4000 tétel szerepelt rajta, de a törvény úgy fogalmaz: „az iskolai tankönyvrendelést - a fenntartó egyetértésével - az iskola igazgatója készíti el”. Egy központi levél, melyet Hoffmann Rózsa államtitkár és a Klik akkori vezetője, Marekné Pintér Aranka jegyzett, viszont csak egy ajánlott listára korlátozta a választási lehetőséget, mert csak az azon szereplő tankönyvek kapták meg az iskolafenntartói engedélyt. („Az iskolák tankönyvrendelése a Ntt. alapján a fenntartó egyetértésével készül el... A tankerületi igazgató az egyetértés előtt meggyőződik arról, hogy az iskola a tankönyveket kizárólag a részére is megadott Javasolt kiadványok listája alapján állította-e össze.”) A tanároknak a saját oktatási tervük logikáját is megtörve át kellett térniük a két állami tankönyvkiadó, az Apáczai és a Nemzedékek Tudása Kiadó könyveire, valamint az OFI akkor még csak kísérleti szakaszban lévő tananyagaira.
A Hoffmann-lista törvénytelen volt, mondja Kereszty, mert olyan OFI-s könyvek beszerzésére kötelezte az iskolákat, amelyek akkor még nem voltak a tankönyvlistán, vagyis az iskolák még nem vásárolhatták volna meg őket. (Az iskolák rendelési határideje hamarabb lezárult, mint ahogy az OFI-s könyveket engedélyezték volna.) Az állam gyakorlatilag egy tájékoztató keretén belül, magasabb rendű szabályozást felülírva (törvény és rendelet) súlyosan befolyásolta a piaci viszonyokat. Idén a tankönyvjegyzékbe már – igaz, az utolsó pillanatban – bekerültek az OFI új generációs tankönyvei, ezért nem is lesz Hoffmann-lista.
Ott nincs jelen az állam, ahol kéne
A magánkiadók próbálnak életben maradni – például a magán- és egyházi iskolákat nem köti az Emmi és a Klik szabályozása, ők onnan rendelnek tankönyvet, ahonnan akarnak (az iskolák 20 százaléka tekinthető ún. nem-Klik-es iskolának). Paradox módon tankönyvpiaci szempontból az egyházi iskola ma a piacgazdaság utolsó mentsvára, sokszínűség és a „virágozzék minden virág”-elv megvalósulási terepe. A másik piaci szegmens, ahol még pislákol az verseny, a szakiskolai képzés, hisz ezek az iskolák nem az Emmi,hanem a NGM fennhatósága alá kerültek. Igaz, itt alig van közismereti oktatás, de bizonyos speciális tankönyvekre szükség van. Kereszty itt megint érdekes ellentmondásra hívja fel a figyelmet: épp itt kellene az államnak fokozottabban segíteni a tankönyvkiadást, hiszen egy kis kiadó nem fog kockázatos tankönyvfejlesztésbe fogni azért, hogy eladjon aztán 2-300 példányt. Az előállításra az állam meghirdet pályázatokat, de ezek korlátozott lehetőségek.
Tanulságok? Az állam vélhetően és remélhetően visszakozni fog, véli Kereszty, visszatér valamilyen formájában a piac, de ezt a tankönyvpiaci vérengzést és arroganciát semmi sem indokolta. Mint ahogy azt sem, hogy miért a magyar cégeken, szülőkön, gyerekeken kellett kísérleteznie a magyar államnak. A kormányzati önkritikára utal az is, hogy személycserék történtek mind a Kello, mind a Klik élén (előbbinél Arany László Tamást Tőczik Zsolt váltotta, utóbbinál Marékné Pintér Arankát Hanesz József), és az Emmi-n belül is máshová került a terület kezelése.
Bár a kormány folyamatosan sikerként kommunikálja a tankönyvpiac átalakítását (Balog Zoltán miniszter a márciusi parlamenti kulturális bizottsági meghallgatásán például úgy vélekedett, hogy a minisztérium a tankönyvellátásban megerősítette az állami felelősséget, a tankönyvek ára folyamatosan csökken), az újabb intézkedések magukért beszélnek. Ahogy az sem véletlen, hogy a Klik új vezetése meghirdette: a szervezet működését decentralizálják, a funkcionális feladatok a megyeközpontokhoz kerülnek, az iskoláknak pedig bevezetik a kincstári kártyát, amivel elérhető, hogy a kisebb beszerzéseik a tankerületek nélkül is el tudják majd intézni – nem kell majd egy csomag krétát a központtól igényelni.
| A magyar nyomdákat nem támogatja az állam |
A Nyomda- és Papíripari Szövetség azt próbálta elérni az EMMI-nél, hogy az új tankönyvipari rendszerben érvényesüljön egy olyan mechanizmus, amely által előnyösebb helyzetbe kerülnek a hazai nyomdák a közbeszerzések terén. Ez konkrétan azt jelentette, hogy a Magyar Nyomdatermék védjeggyel rendelkező cégek előnyt élveztek volna a magyar közpénzeket elköltő közbeszerzéseknél. Ez a védjegy egyben minőségi garanciát is jelentett volna, s úgy tűnt, a minisztérium hajlik a javaslat elfogadására, de végül EU-s versenyszabályokra hivatkozva úgy döntött, a védjegy segítségével mégsem részesíti előnyben a hazai nyomdákat a közbeszerzési eljárás során, magyarázta lapunknak Peller Katalin, az NYPSZ főtitkára. Tehát miközben a kormány a szabad piacot kárhoztatva, az állami garanciavállalás és ellátásbiztonság jelszavával kinyírja a tankönyvi piacot, a piaci verseny korlátozására hivatkozva nem hajlandó a hazai nyomdákat egy fokkal kedvezőbb helyzetbe hozni. (Ez utóbbi mondat eredetileg úgy jelent meg, mintha a NYPSZ állítása lenne, holott az újságíró következtetése. Az NYPSZ kérésére a következő mondatot szeretnénk ezért a szövegbe illeszteni: „A Nyomda- és Papíripari Szövetség változatlanul fenntartja a Magyar Nyomdatermék védjegy tankönyvgyártás vonatkozásában kialakított álláspontját, azonban tartózkodik az egész tankönyvpiacra vonatkozó értékeléstől” - a szerk.) |
Így történt
A Kello 2013 közepén került monopolhelyzetbe a tankönyvterjesztés területén: ebben az évben emlékezetes káoszt produkáltak, hiszen volt olyan iskola, ahol még a második félévben is fénymásolt tankönyvből tanultak a diákok. Egy évvel később a helyzet már egy fokkal jobb volt, igaz, ehhez a postások, rendőrök és közmunkások részvételére is szükség volt, akik segítettek kiszállítani a tankönyveket. Mindez azért is volt nagy blama, mert a tankönyvpiaci államosítást épp a zökkenőmentes szolgáltatásra és az ellátási zavarok elkerülésére hivatkozva hajtotta végre az állam.
2014 január 1-jétől aztán a tankönyvek kiadása is állami monopóliumba került. A törvény megszűntette a tankönyvkiadással foglalkozó cégek érdekvédelmi szervezetét, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületét (TVOT). 2014 márciusában az Apáczai kiadó és könyvterjesztő Kft-t, majd októberben a volt Nemzeti Tankönyvkiadót, a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt-t vásárolta meg az Emmi, majd feladataival mindkét intézmény beolvadt az Oktatáskutató és –fejlesztő Intézetbe (OFI).
