2015. április. 10. 06:26 MTI Utolsó frissítés: 2015. április. 10. 08:28 Itthon

Hatméteres oszlopra teszik a Széll Kálmán tér új óráját

A Széll Kálmán tér új órája digitális lesz, egy hatméteres oszlop tetején mutatja majd az időt, és ugyanott áll majd, ahol az a bizonyos régi volt 74 éven át – írja a Népszabadság.

Az új órát tervező Baróthy Anna és csapata, a Szövetség '39 a kortárs művészet és a dizájn eszközeivel úgy próbálta aktualizálni a tér és az óra viszonyát, hogy végül egy formailag egyszerű, mégis aktuális technológiákat alkalmazó új köztéri találkozóhely szülessen – írta a Népszabadság.

A hasábszerű, látszó betonoszlopon a digitális számok alatt hangsúlyos árnyékként a régi óra is megjelenik számlapostul, oszlopostul.

Baróthy Anna elmondta, az óra formája eldöntött, de a szerkezetéről, a beleépítendő elektronikai eszközök technológiájáról, tartalmi kérdésekről még folyamatos az egyeztetés a BKK szakembereivel és a szakmai partnerekkel. A fejlesztési szakasz augusztus végéig tart, és az összes közben felvetődő szempont figyelembevételével dolgozzák ki a végső koncepciótervet. Az óra elkészítése, felállítása ősszel kezdődhet el.

A régi órát a tér szétbontása közben szerelték le, és felmerült ugyan, hogy kerüljön vissza, de a régi vasváz teljesen szétkorhadt, így az óra egy elszánt budai lokálpatriótának köszönhetően a Kiscelli Múzeumba került – ismerteti az újság.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.