Itthon hvg.hu 2015. március. 24. 13:15

Szijjártó nem tudta megszokni a Viktort, maradt az elnök úrnál

A külgazdasági és külügyminiszter még mindig nem költözött be medencés házába, pedig már nagyon menne. A futsalos csapattársaival pedig épp fordítva volt, mint mindenki gondolná: a legtöbbjükkel előbb kezdett el együtt dolgozni, mint focizni. Az Indexnek adott interjúban Szijjártó beszélt Orbán Viktorral ápolt viszonyáról is: elmondta, nem tud olyan politikai fordulatot elképzelni, ami után ne követné a miniszterelnököt.

Még nem költözött be 167 millió forintos új lakásába Szijjártó Péter – derült ki a külgazdasági és külügyminiszter Indexnek adott interjújából.

Már lassan költözhetne – mondta –, de nagyon kevés ideje van a saját élete menedzselésére. Mindenesetre most már minél előbb szeretne beköltözni a medencés villába. A miniszter kérdésre megerősítette, hogy valóban reprezentatív okokból is választotta ezt a házat, mert illusztris külföldi vendégeket fogadna, például Miroslav Lajčák szlovák külügyminisztert, akivel rendszeresen folytatnak informális találkozókat. "Őt a legközelebbi alkalommal otthon fogadom majd." Szijjártó eddigi tapasztalatai szerint az országok közötti együttműködés nagyban függ a személyes kapcsolatoktól is.

MTI / Koszticsák Szilárd

Megkérdezték Szijjártó Pétert arról is, hogy vajon tudja-e, korábbi futsalos társai közül hányan dolgoznak most az államigazgatásban, illetve minisztériumi háttércégeknél. A miniszter szerint az egész épp fordítva volt: a legtöbb csapattaggal előbb dolgozott együtt, mint hogy együtt rúgták volna a labdát. Mint mondta, helyes lehet az Index információja, miszerint hét csapattárs dolgozik az említett helyeken, közülük négyen a minisztériumban, azon belül hárman a protokollosztályon. "De csak ketten vannak, akiket a sport révén ismertem meg" – tette hozzá.

Az interjúban Szijjártót Orbán Viktorral ápolt viszonyáról is kérdezték. Elmondta: őt a kormányfő Péternek szólítja, ő viszont miniszterelnök úrnak hívja Orbánt. A Fidesz elnöke 2006-ban többször is felajánlotta neki, hogy szólítsa Viktornak, de Szijjártó a másik megszólítást szokta meg.

Nemhogy érdemi, még nem érdemi kérdésekben sem fordult elő, hogy konfliktusba került volna Orbánnal – mondta Szijjártó. "Mindig elmondom neki, hogy mit gondolok, ami, hála Istennek, az esetek döntő többségében egybeesik a végső döntéssel. De vita azokban sincs, ahol nem, mert a döntésekért végső soron ő felel" – fogalmazott.

Amikor Szijjártót arról kérdezték, el tud-e képzelni olyan politikai fordulatot, ami után már nem követné a miniszterelnököt, a miniszter egyértelmű nemmel felelt.

Hirdetés