2015. március. 24. 12:38 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 24. 14:10 Itthon

Jobbik: Valljon színt a CÖF, hogy honnan kapta a 290 milliót

Az ellenzéki párt szóvivője a legnagyobb álcivileknek nevezte a CÖF-öt és a CÖKA-t, és feltételezi, hogy azok közvetve jelentős közpénzhez jutottak. Mirkóczi Ádám emellett önmérsékletre intette a békemeneteseket, utalva a hétfői sümegi rendezvényükre.

A Jobbik azt kéri a Civil Összefogás Fórumtól (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványtól (CÖKA), hogy tisztázzák pénzügyeiket – mondta kedden Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője.

Mirkóczki a legnagyobb álcivileknek nevezte a két szervezetet, és azt feltételezte, hogy azok közvetett módon jelentős közpénzhez juthattak.

A CÖF-CÖKA 2013-as gazdálkodását ismertetve elmondta, hogy 20 millió forintot kaptak a Fidesz pártalapítványától, míg 290 millió forintról csak annyit tudattak, hogy adomány. A jobbikos politikus úgy véli: ez a felajánlott adó-egyszázalékokból nem jöhetett össze, ezért szerinte tisztázni kell a forrásokat.

Mirkóczki Ádám egyúttal önmérsékletre kérte a Békemenet szervezőit, utalva arra, hogy egy előző napi sümegi rendezvényen többes szám első személyben beszéltek, mintha kormánypárti politikusok lennének, egy résztvevő pedig luxusautóval jelent meg a helyszínen.

A sümegi rendezvényről szóló videónkat itt láthatja:

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.