A magyar államfő és kísérete március 20-án délután érkezik a Katowice-Pyrzowice repülőtérre, két napig lesznek hivatalos látogatáson Lengyelországban.
Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita pénteken kétnapos látogatásra érkezik Lengyelországba, ahol a sziléziai vajdaság székvárosában, Katowicében Bronislaw Komorowski lengyel államfő társaságában részt vesz a magyar-lengyel barátság napja (március 23.) alkalmából tartandó idei ünnepségeken.
A magyar államfő és kísérete március 20-án délután érkezik a Katowice-Pyrzowice repülőtérre, majd a Sziléziai Vajdasági Hivatalnál a magyar köztársasági elnököt és feleségét a lengyel elnöki pár fogadja katonai tiszteletadás mellett. Ezt az elnöki párok nyolcszemközti találkozója követi a vajdasági hivatal Kék termében, majd a két államfő kétoldalú megbeszélést tart.
Március 21-én reggel a katowicei Krisztus király-főszékesegyházban ünnepi szentmisét tartanak, amelyet Wiktor Skworc, a katowicei, illetve Ternyák Csaba, az egri főegyházmegye érseke közösen mutat be. Ezt követően Áder János és Bronislaw Komorowski ünnepélyesen felavatja Henryk Slawik és idősebb Antall József közös emlékművét a katowicei Nemzetközi Kongresszusi Központ előtt.