Itthon hvg.hu 2015. március. 13. 11:40

Erről a listáról érdemes szén-monoxid-mérőt választani

A kormány és a fogyasztóvédelmi hatóság oldalán is közzétették a szén-monoxid-mérők pozitív, illetve negatív listáját. Ezeken rajta van a megvizsgált készülékek márkaneve, típusszáma, modellszáma és fotója is. Emellett jó tanácsokkal látják el a vásárlókat.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal közösen végezte a szén-monoxid-mérők országos ellenőrzését. A megvizsgált termékek nagyjából harmadát minősítették biztonságosnak.

A fogyasztóvédelmi hatóság tavaly év végén 20 készüléket vizsgált meg, és ezek közül 19 nem felelt meg az előírásoknak. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ezért idén januárban rendkívüli ellenőrzést rendelt el.

A pénteken nyilvánosságra hozott eredmények szerint idén további 22, a kereskedelmi forgalomban fellelhető mérőtípust vizsgáltak meg, amelyeknek fele biztonságosnak bizonyult. Tavaly és idén összesen 42 készüléket ellenőriztek, ezek közül 12 felelt meg az előírásoknak, tehát biztonsággal használhatóak.

A pozitív és negatív listát közzétették a kormány oldalán, valamint a fogyasztóvédelmi hatóság oldalán is.

A pozitív lista egy része
NFM
A negatív lista egy része
NFM

Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár szerint a veszélyes szén-monoxid-mérők további forgalmazását a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság betiltotta.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.