Itthon hvg.hu 2015. március. 03. 10:37

Kósa nem szavazata miatt bukott meg a nem létező kétharmad a parlamentben

A kétharmadot igénylő közigazgatási törvény módosítása átment, egy másik kétharmados módosítót azonban elbukott a ma már egyszerű Fidesz-többség kedden a parlamentben. A második esetben 130 igen szavazat született, bár a Fidesz-frakció 131 főből áll, és Rogán Antal hétfőn megkérte őket, hogy mindannyian szavazzanak. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke nemmel szavazott.

Egy kétharmados többséget igénylő törvény átcsúszott, egy másik pedig elbukott a parlament keddi plenáris ülésén.

A parlament először az "Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról" szavazott, amelynek elfogadása kétharmados többséget igényelt. A közigazgatású törvények módosításáról szóló végszavazáson meglett a kétharmad: 131 igen és 64 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett úgy, hogy 1 képviselő pedig nem szavazott.

Jobbikos hiányzás miatt lett meg a kétharmad

A tartózkodó ellenzéki képviselő a parlament honlapja szerint Szabó Szabolcs, az Együtt képviselője volt. Közben az Együtt közleményt adott ki, amelyben a jobbikos Apáti Istvánnak róják fel, hogy nem volt ott a szavazáson, és így ment át a kétharmados többséget igénylő módosítás. A parlament honlapja szerint Apáti igazoltan hiányzott a keddi plenáris ülésről. A Jobbiktól a hvg.hu-nak azt mondták, később reagálnak a történtekre.

MTI / Koszticsák Szilárd

Az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításának célja az egységes kormányhivatali rendszer megteremtése. A megyei és járási szinten működő, önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező szakigazgatási szervek belső integrációjával módosul a szervezeti tagozódásuk, és huszonöt feladat, hatáskör címzettje lesz a kormánymegbízott és a járási hivatal vezetője az április 1-jén hatályba lépő jogszabály értelmében.

Elbukott a kétharmad, Kósa nyomott nemet

Ám a másik törvény, "Az egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról" című jogszabály esetében elbukott a kétharmad: 130 igen mellett 44 nem szavazat született, 22 képviselő tartózkodott, 1 pedig nem szavazott. A parlament honlapján közzétett adatokból kiderült, hogy Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke nemmel szavazott.

Parlament.hu

A baki úgy történt, hogy a Fidesz külön szavazást kért az egyik sarkalatos módosító indítványra, ám erre csak 130 képviselő nyomott igent. Ez után a zárószavazáson már a kormánypártiak sem szavaztak igennel a kétharmados többséget igénylő részekre, ezért ezeket elvetették. Az ülés levezető elnöke rövid szünetet rendelt el és felkínálta a lehetőséget a törvényt beterjesztő miniszternek, hogy halassza el a zárószavazást, de a politikus nem élt a lehetőséggel.

A törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részét később a parlament 131 igen szavazattal, 43 nem ellenében, 21 tartózkodás mellett elfogadta.

MTI / Koszticsák Szilárd

Ez volt az első alkalom, hogy megmérettetett a kétharmados többség nélküli Fidesz. Mint arról a VS.hu hétfőn beszámolt, Rogán Antal frakcióvezető erre fel is készítette a képviselőit, arra kérte őket, hogy mind a 131-en jelenjenek meg a mai ülésnapon.

Akciózott az LMP-frakció

A parlament keddi ülésén elfogadták a kormány azon javaslatát, amely harminc évig "nem kezelné megismerhető közérdekű adatként", vagyis titkosítaná a paksi erőmű bővítésével kapcsolatos üzleti és műszaki adatok egy részét. Az LMP-s képviselők a szavazás röpke perceiben feliratokat tartottak fel, ami miatt Latorcai János levezető elnök megrótta őket, és közölte: a házbizottságot tájékoztatni fogja a jogszabályellenes akcióról.

Kedden döntenek a képviselők az alkoholok jövedéki biztosítéka mértékének újbóli módosításáról, valamint elfogadták a földgázellátást érintő változtatásokat is.

Hirdetés