2015. február. 25. 14:05 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 25. 14:02 Itthon

Tetőzött itthon az influenzajárvány

Az orvosok adatai szerint múlt héten tetőzött az influenzajárvány az országban. Február 16-a és 22-e között 81 900 ember fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, 10 százalékkal kevesebben, mint az azt megelőző héten – derült ki az Országos Epidemiológiai Központ szerdai tájékoztatójából.

A jelentés szerint a 8. héten négy megyében emelkedett, a fővárosban és nyolc megyében csökkent, hét megyében nem változott az influenzaszerű tünetek miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva.

Csongrád megyében kétharmadával nőtt az orvosnál megjelent influenzás betegek száma, a legtöbb beteg Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Zala megyében volt a legmagasabb.

A betegek kormegoszlásában nem történt lényeges változás az előző héthez képest, továbbra is gyerekek és a fiatal felnőttek betegedtek meg.

A Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumba a 8. naptári héten 199 influenzagyanús betegtől származó légúti minta érkezett, amely 25 százalékkal kevesebb az előző héten vizsgáltnál.

A laboratóriumi minták többségében továbbra is az influenza A és B vírust azonosították.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.